Lépjen kapcsolatba velünk

Oroján Sándor: Javaslataink kidolgozottak, a fejlesztéspolitika szereplőivel egyeztetettek és szakmailag támadhatatlanok

Oroján Sándor

Oroján Sándor: Javaslataink kidolgozottak, a fejlesztéspolitika szereplőivel egyeztetettek és szakmailag támadhatatlanok

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Oroján Sándor az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője ezt azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy Mirkóczki Ádám polgármester és Minczér Gábor alpolgármester mai közös tájékoztatóján végrehajthatatlanoknak nevezte a csütörtöki közgyűlés döntéseit.

Mint ismert csütörtökön harminckét napirendi pontot tárgyalt meg az egri közgyűlés, köztük a nagy vitát kiváltó TOP Plusz forrásokhoz kapcsolódót is, mely közel 9 milliárd forintos forrást jelentene a város számára. A mai tájékoztatón Mirkóczki Ádám arról szólt, hogy a szakirodák arról tájékoztatták, hogy az ügyben született döntés végrehajthatatlan és jogilag aggályos. Mint ismert, ez az a napirendi pont, amihez a Fidesz-KDNP frakció egy közel 60 oldalas módosító indítványt nyújtott be.

Oroján Sándor a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője megkeresésünkre, reagálásában elmondta:

Fontos, hogy az évtizedes jelentőségű TOP Plusz projektek lehetőleg széleskörű egyetértésen alapuljanak, azokban jussanak megegyezésre a különböző világnézetű képviselők és a polgármester is. Sajnálatos, hogy Mirkóczki Ádám minden javaslatunkat lesöpri az asztalról.

Elmondta – tegnap a képviselők elsöprő többségével módosítottuk a polgármester javaslatát, de tiszteletben tartva a városvezetés koncepcióját, csak kevesebb mint 25%-ban. A javaslataink mind kidolgozottak, a fejlesztéspolitika szereplőivel egyeztetettek, és szakmailag támadhatatlanok. Jó lenne, ha a polgármester tiszteletben tartaná, hogy nem egyszemélyben őt bízták meg a választók a város irányításával, hanem a képviselőket is. Ráadásul a vasárnapi időközi választáson csúfos vereséget is szenvedtek, hiszen a polgármester jelöltje alig 10%-ot szerzett. Mirkóczki Ádám munkájáról is véleményt mondtak ezzel Eger egyik kertvárosi körzetében, a polgármesternek érdemes lenne megfontolnia, hogy változtat a konfliktuskereső stíluson – zárta gondolatát.

A két városvezető azon állítására is reagált Oroján Sándor, melyben azt állították a laktanya ügyével kapcsolatban, hogy a tegnapi döntések meggátolják a közös törekvést az egri egyetemmel és az érsekséggel, ugyanis értékegyeztetéssel szeretnék a laktanyát elcserélni a volt mezőgazdasági gimnáziumra, hogy ott fecskeházakat alakítsanak ki.

A frakcióvezető kifejtette: A mezőgazdasági iskola épületének felújítására évtizede tervvel rendelkezik az Önkormányzat. Most forrást is találtunk közösen arra, hogy a fiataloknak fecskelakásokat lehessen benne kialakítani. Ez egyértelműen jó lenne a városnak.

Hozzátette azt is, hogy eközben zavaros, és érthetetlen, hogy miért kellene az önkormányzat az épületet átadja 0 Ft-ért az egyháznak, hogy közben az államtól megkapja a laktanyát. Ez jogilag is értelmezhetetlen.

Meglepő a polgármester hirtelen jött állítása is, ami szerint ő többször tárgyalt ilyesmiről Palkovics László miniszter úrral. A polgármesternek semmilyen felhatalmazása nem volt, hogy az Önkormányzat fejlesztésre szánt ingatlanának elidegenítéséről  tárgyaljon, a közgyűléstől ilyen mandátumot nem kapott – hívta fel rá a figyelmet a frakcióvezető. Mint arra is, hogy a közgyűlést sohasem tájékoztatta ilyen tárgyalásról, ami annak tükrében, hogy havonta kötelező jelleggel be kell számolnia a végzett munkáról felveti azt a kérdést is, hogy ha valóban tárgyalt, akkor azt miért titkolta a képviselők előtt?

Ami biztos, húzta alá – a mezőgazdasági iskola épületének fejlesztésére, fiataloknak fecskelakások létrehozására a képviselők elsöprő többsége igent mondott, az ingatlan elcserélésére ezzel együtt biztosan nemet mondana. A polgármester jobban tenné, ha a tárgyalásait vagy nem titkolná, vagy nem állítana róluk valótlant, mert az ilyen ügyletekkel Eger lakosságának benne bízó 10%-ának támogatását is el fogja veszíteni – ajánlotta a polgármesternek Oroján.

A polgármester ezek mellett még kritizálta a Egri Városfejlesztési Kft. számára megszavazott 30 millió forintot is és a sporttámogatások felosztását is.

Kiemelt kép: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.