Az egyik autós nagy sebességgel rohant bele az előtte közlekedő autóba, hiába próbálta figyelmeztetni a többi sofőr. Több tíz kilométeres torlódás alakult ki a folyamatos balesetek miatt.
Június 24-én, péntek délután az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán több tíz kilométeres torlódás alakult ki a folyamatos balesetek miatt – írja a Magyar Közút Instagram-oldalán. Hozzátették:
„Az egyik nyomán az 57-es kilométerszelvénynél lelassult a forgalom, voltak, akik szépen lassítottak, használták a vészvillogót, hogy figyelmeztessék a mögöttük lévőket.”
Azonban többen figyelmetlenek voltak, és az egyik belső sávban érkező autó nagy sebességgel rohant bele az előtte közlekedő autóba.
Mint írják – ekkor a belső sávban nagy tempóval érkezett egy autó, ami már nem tudott volna megállni, ezért az előtte haladó elrántotta a kormányt és a külső sávba ment, a másik autó viszont így nekiment a belsőben álló járműveknek.
A balesetet szerencsére mindenki túlélte. Az ilyen esetek mutatják azt, mennyire fontos, hogy nagyon figyeljük a forgalmat, tartsunk megfelelő követési távolságot és ha azt tapasztaljuk, hogy az előttünk haladó járművek sebessége jelentősen csökken, akkor azt reagáljuk le megfelelően, tartsunk még nagyobb követési távolságot, figyeljük az előjelzéseket, csak a vezetésre koncentráljuk, és persze a sebességhatárok betartása is fontos! – hívja fel a Közút a közlekedők figyelmáóét.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














