Lépjen kapcsolatba velünk

Ezernél is többen végeztek idén az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

DSC 0879 EKKE Diplpma de

Ezernél is többen végeztek idén az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Ez a cikk több, mint 4 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az oklevélátadó díszünnepséggel július 8-án és 9-én zárul le az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 2021/22-es tanéve, amely az egri felsőoktatás történetében a 248. tanév volt. Az egri diplomaosztókon július 8-án 539 fő, július 9-én Jászberényben 151 végzős hallgató veszi át felsőfokú oklevelét.

A 2021/2022-es tanév a korábbi, pandémiás helyzet nehézségei után ismét teljes egészében az egyetem falai között, jelenléti oktatással zajlott. A mai napon együtt ünnepelhetjük meg azt, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen a tavaszi félév végén 1079 hallgató fejezte be sikerrel a tanulmányait. Egerben 928 hallgató tett eredményes záróvizsgát, közülük alapszakon 535, míg mesterképzésben 164 fő teljesítette az oklevél megszerzéséhez szükséges követelményeket. Jászberényben 151 végzős hallgató a holnapi napon kaphatja meg a tanulmányok lezárását igazoló diplomáját.

Ma délelőtt 343 fő, délután 196 fő veszi át személyesen az oklevelét a Líceum Díszudvarán, a két egri ünnepségen összesen 539 hallgató ünnepel velünk és dobhatja majd önfeledten a magasba a magister sapkát.

Idén először vehet át hallgatónk double degree-t, azaz kettős diplomát. Takács Réka szőlész-borász alapszakon Bordeaux-ban és Egerben megszerzett kreditjeit elismertetve, július 7-én sikeres záróvizsgát tett Franciaországban. Intézményünk történetében ő az első hallgató, aki közös képzésben szerzett oklevelet.

A neveléstudomány területén sikeresen habilitált Dr. Kővári Attila és Benczenleitner Ottó. Egyetemünkön az elmúlt időszakban a Neveléstudományi Doktori Iskolában négy, a Történelemtudományi Doktori Iskolában pedig három hallgató szerzett sikeresen Phd tudományos fokozatot: Antal Róbert István, Gál Máté, Kovács Szabolcs, Kispál Dániel, Kovács-Krassói Anikó, Rázsi András és Ringert Csaba. Ők délelőtt, a Líceum díszudvarán vehették át díszoklevelüket.

Az eseményen Pro Academia Agriensi Juventutis-díjat vehetett át Ambrús Enikő Martina óvodapedagógus és szociálpedagógia mesterszakos, valamint Novák Blanka biológia BSc III. évfolyamos hallgató.

Oktatói kategóriában Kari Művészeti Díjat vehet át Dr. Süli-Zakar Szabolcs, a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média és Design Intézetének docense. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Művészeti Díját Papp Zoltán, IV. évfolyamos magyar-ének osztatlan tanár szakos hallgató vette át. Az egyetem „Jó tanuló, jó sportoló-díját” vehette át Kiser Panna III. évfolyamos gyógypedagógia szakos, és Benyó Blanka II. évfolyamos sport- es rekreációszervezés szakos hallgató. Az Egri Roma Szakkollégium javaslatára a „Tehetséges Roma Hallgató” – díjat az idei évben Rácz Dzsenifer Anna IV. évfolyamos szociálpedagógia szakos hallgató vette át. Az eseményen elhangzott: Dr. Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Dr. Varga Jánosnak, a Biológiai Intézet nyugalmazott, címzetes egyetemi docensének.

Fotó: Szántó György

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyetem kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL