Lépjen kapcsolatba velünk

„Hogy nem sül le a bőr Farkas arcáról?” – vélemény

Farkas Attila

„Hogy nem sül le a bőr Farkas arcáról?” – vélemény

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Uborkaszezon? Na még mit nem. Az egri közélet a nyár közepe felé tartva is forrásban van, melyhez a muníciót újabban Farkas Attila szolgáltatja saját közösségi oldalán. Az alpolgármester ezúttal a tőle nem oly idegen stílusban Oroján Sándorba állt bele páros lábbal.

Farkas Attila péntekre időzítette legújabb posztját, melyben éles hangon kritizálta a közgyűlés egyik legutóbbi döntését, majd kendőzetlenül szállt bele a Fidesz-KDNP képviselőcsoport frakcióvezetőjébe, akinek válasza nem váratott sokat magára.

Történt ugyanis, hogy az alpolgármester minapi értekezésében azt fejtegette, hogy számára érthetetlen módon a grémium többségi döntésének értelmében – mint írja – 200 millió forint fejlesztési pénzt vonnak el az egri bölcsődéktől, 460 millióról 260-ra csökkentve a keretet. Hasonló a helyzet az óvodáknál, ott a fejlesztési keretet 460 millióról csökkentették le 100 millióra – írja Farkas Attila.

A folytatás erős megállapításokat tartalmaz egy alternatív valóságot illetően, ahol Farkas Attila klaviatúráján kerszetül egy némileg zavaros, utópisztikus jövőkép is az üzenőfalára vetült.

– Én azt gondolom, hogy a gyermekeink érdeke kellene, hogy legyen az első, mert ők a jövő, ha minket majd leváltanak, elzavarnak, ne adj isten a kormány megszünteti az önkormányzatokat, akkor nyugodt szívvel mondhassuk, hogy mi (mármint mi mint 2019-ben megválasztott egri testület) tettünk a gyermekeink jövőjéért azzal, hogy rendbetettük az ő fejlődésüket szolgáló intézményrendszerüket – írja posztjában az alpolgármester.

Az okfejtés azért is lehet több ponton álságos, mert az óvodák és a bölcsődék helyzete, illetve azok vélt vagy valós állapota mindig is hálás témának bizonyulnak, ha egy kis hergelésről van szó. Nem csak Egerben, hanem bárhol máshol, ahol ilyen intézmények működnek Köbánya-felsőtől Dél-Kensingtonig. Erre a vonatra felülve Farkas Attila Mirkóczki Zita és Oroján Sándor ámokfutásaként állítja be azt, ami a legutóbbi közgyűlésen történt, és értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a képviselőtestület miért asszisztál bizonyos döntésekhez. Lásd: hogyan lehetséges az, hogy az egri képviselők többsége máshogyan gondolkozik, mint a polgármester és két alpolgármestere.

Mint fogalmaz:

…hogy a testület ehhez miért asszisztál, azt meg végképp nem értem…

Akkor hát ennyit a demokrácia alapjairól.

Farkas Attila teljes posztja IDE KATTINTVA olvasható.

„Hogy nem sül le a bőr Farkas arcáról?”

Az egri Fidesz-KDNP frakcióvezetője egyébként úgy kommentálta Farkas posztját, hogy az egy aljas hazugság, hogy bármit is elvontak volna.

Az elvonás 0, azaz nulla forint.

Majd úgy úgy folytatta, hogy amit Farkas elvonásnak hív tévesen, az jövőbeni források tervezéséről szól, ahol mást helyeznek előtérbe: például a gázfüggőség csökkentését lakossági és önkormányzati oldalon egyaránt.

Oroján emlékeztette az alpolgármestert, hogy kevesebb, mint 25%-ban jelöltek ki prioritásokat, a városvezetésnek maradt a 75%. Ha szeretnének a saját keretükön belül átcsoportosítani akár az ovik, vagy bármi más javára, megtehetik – húzta alá.

A fideszes politikus szerint – mint írja – az aljas hazudozást az váltotta ki, hogy Mirkóczki Ádám és Farkas Attila képtelenek lenyelni, hogy nem ők diktálnak 100%-ban, és már a kutya sem hisz nekik, amikor cirkuszolnak, fenyegetőznek. Az általuk is megszavazott végleges javaslat szerint egyébként: 260 millió forint várható bölcsődékre 100 millió forint pedig óvodákra

– tette hozzá, majd egy költői kérdést is intézett az alpolgármesterhez:

És vajon hogy nem sül le a bőr Farkas arcáról, amikor olyan javaslatot kritizál utólag, amit ők is megszavaztak?

– zárta riposztját a frakcióvezető.

Ahogyan azt nagyjából sejteni lehet, itt még nem ért véget az üzengetés, és az augusztus végi közgyűlésig nem csak az Eger-patak medrében folyik le (reméljük) sok víz, de a Facebook-oldalak hírfolyamában elmerülve sem lesz okunk unatkozni.

Oroján Sándor posztja IDE KATTINTVA olvasható.

Ez is érdekelheti

Oroján Sándor: Javaslataink kidolgozottak, a fejlesztéspolitika szereplőivel egyeztetettek és szakmailag támadhatatlanok
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.