Nem mindenki van tisztában azzal, hogy mások zaklatása nem csak azért elítélendő, mert sérti az emberi együttélés alapvető normáit, hanem – ezen túlmenően – akár szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekményt követ el az, aki mást azért háborgat tartósan, vagy rendszeresen, hogy őt megfélemlítse, illetve a magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon. Az ilyen zaklató a sértett feljelentése esetén – az ügyészi közvád nyomán – könnyen a bíróságon találhatja magát – írja közleményében dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.
Az Egri Járási Ügyészség egy középkorú asszonyt azzal vádol, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül félelemkeltés céljából hangfelvételeket juttatott el egy másik nőhöz, akit becsmérlő megszólítások kíséretében azzal fenyegetett, hogy „ravatalra teszi”, „szétpengézi”, a fején fog ugrálni, és még a lábát is eltöri.
A vádlott a zaklató megnyilvánulásokat egy álprofilról küldte ugyan, de a személyét a nyomozó hatóság így is be tudta azonosítani.
A járási ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságra benyújtott vádirataiban.
Jóval súlyosabb büntetés vár arra a különös visszaesőnek minősülő 65 éves terheltre, akit az Egri Járási Ügyészség a zaklatás vétségén túl kényszerítés bűntettével is vádol.
Ez a férfi 2020 nyaráig tartott fenn szerelmi kapcsolatot a sértettel, aki akkor szakított vele. A vádlott ebbe képtelen volt belenyugodni, ezért kényszeríteni próbálta a nőt arra, hogy fogadja őt vissza. A súlyos bűncselekménynek számító tilalmazott magatartása során azzal a jelentős érdeksérelemmel járó hátránnyal fenyegette meg volt kedvesét, hogy amennyiben a viszonyt nem folytatja vele, akkor a nála lévő intim fotókat nyilvánosságra hozza, minden módon lejáratja, gondoskodik róla, hogy elvegyék tőle a gyerekeit, és sehol ne kapjon munkát. A vádlott 2020 nyarán összesen 996 alkalommal kísérelt meg SMS-ek és MMS-ek útján telefonon kapcsolatba lépni a sértettel, akit naponta zaklatott a hívásaival. Emellett a lakóhelyén több alkalommal személyesen is kereste, munkába menet pedig követte a hölgyet, amivel durván beavatkozott a magánéletébe és a mindennapi életvitelébe.
A halmazati bűncselekményekkel vádolt elkövetővel szemben az ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság ítélje őt 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, egyben állapítsa meg, hogy a büntetésből nem bocsájtható feltételes szabadságra.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










