Lépjen kapcsolatba velünk

Gledura betegség miatt kihagyja az olimpiát

Gledura Benjámin

Gledura betegség miatt kihagyja az olimpiát

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nagyon készült élete harmadik sakkolimpiájára az egri Gledura Benjamin, a magyar válogatott 3. táblás kiválósága.

Sajnos a betegség közbeszólt, a keddi elutazás előtt lázas lett és a Covidos tünetek miatt nem tudott repülőre szállni. Volt némi esély, hogy később a csapat után utazik, de mire megérkezne Indiába, már a verseny felénél tartott volna az olimpia.

– Sajnálatos módon nem tudok részt venni a sakkolimpián, mert pozitív lett a Covid-tesztem. Egerben a szülői házban próbálok túlesni a betegségen.mAz utóbbi napokban fizikailag sokkal jobban vagyok, majdnem százszázalékosan és versenyzésre kész, azonban a vírus még mindig itt lappang a szervezetemben. Csapattársaimnak és barátaimnak jó versenyzést kívánok az olimpián.

A Magyar Sakkszövetség közleménye szerint Gledura helyére a szövetségi kapitányként a helyszínen tartózkodó Ács Pétert nevezték.

Férfi olimpiai csapatunk összeállítása és ezzel táblasorrendje az utolsó pillanatban változott, Gledura Benjámin COVID-19 megbetegedése miatt Ács Péter szállt be játékos-kapitányként helyette a tartalék táblára. A helyzet számunkra nagyon fájó, hiszen harmadik táblásunk a tavalyi csapat EB-n nyújtott csúcsteljesítmény után várhatóan ismét sikeres szerepléssel járult volna hozzá a csapateredményhez, legalábbis az utóbbi két hónapban nyújtott játéka és az edzőtáborban mutatott formája bizakodásra adott okot. Benjámin nagyon várta ezt a Sakkolimpiát. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki! – olvasható a szövetség közleményében. 

Az első fordulóban a magyar férfi válogatott Sri Lanka, a női válogatott Panama ellen kezd.

Agriasport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.