Mint arról múlt hét csütörtökön az Eger Hírek is beszámolt, a Városgondozás Eger Kft. mellett a Média Eger Kft. ügyvezetőjének felmentését is kezdeményezte a közgyűlés. A média cég esetében 11 millió forint közpénz internetes csalás által való eltűnése, a polgármester fakivágási botrányának elhallgatása és az Egri Magazin egyik kifogásolt számának kiadása vezetett ahhoz a közgyűlési döntéshez, hogy felmentik Hartmanné dr. Somogyi Kinga ügyvezetőt a cég vezetése alól.
Az ügyvezető álláspontját a médium közösségi oldalán írt közleményében osztotta meg.
– A közgyűlés 2022. szeptember 29-i ülésén több olyan állítás is elhangzott, amely a közvélemény megtévesztésére alkalmas és sérti a jóhírnévhez való jogomat, ezért ügyvezetőként az alábbi közleményt adom ki – írta.
– Az internetes banki csalással elkövetett károkozás ügyében a rendőrségi nyomozás még tart, ezért nem akartam megnevezni a pénzügyi ügyintéző nevét, aki a megtévesztő banki emailt kapta. Elmondása szerint abban a tudatban, hogy a bank oldalán van, a jelszavakat megadta, így a csalók leemelhették az összeget a cég számlájáról. Én utólag szereztem tudomást erről, miután a stúdiófelvételem véget ért. A nevezett dolgozót a tulajdonos ügyvédjének tanácsára nem bocsátottam el, amíg az ügy le nem zárul, de az utalási jogkörét megvontam. Ügyvezetőként mindent elkövettem, ami az adott helyzetben általában elvárható: a dolgozó a felszólításomra azonnal megtette a rendőrségi feljelentést, a bank felé jeleztem írásban a csalás tényét és belső vizsgálatot indítottam a munkahelyen. A rendőrségtől szereztem tudomást arról, hogy ez a csalás egy nemzetközi pénzmosási bűncselekmény sorozat része. Tisztelettel jegyzem meg, hogy a közgyűlés nem hatóság, ezért a folyamatban levő ügyben nem állapíthat meg felelősséget – közölte dr. Somogyi Kinga, aki első írásában még név szerint említette meg az ügyintézőt, de azóta módosította posztját.
Az Egri Magazin vitatott számával kapcsolatban megjegyezte, hogy az a Polgármesteri Hivatal megrendelésére került kiadásra:
– A ciklus félidejét értékelő sajtótermék a Polgármesteri Hivatal kiadványa, amelynek megjelenéséhez ők ragaszkodtak. A kiadvány költségéből a MÉDIA EGER Kft 808 ezer Ft-t viselt, a fennmaradó összeget az Polgármesteri Hivatal biztosította – közölte.
A fakivágási botránnyal kapcsolatban a hivatalos közleményt hiányolta, de – mint írja – még aznap hírt adtak az esetről:
– A Média Eger Kft. a fakivágásos történetről hivatalos közleményt nem kapott, ennek ellenére még aznap tájékoztatást adtunk az esetről. Sajnálatosnak tartom, hogy nekem is a médiából kellett értesülnöm arról, hogy engem már felmentettek, holott csak a felmentésemet indítványozhatta a közgyűlés az EVAT-nál. A személyemet ért méltatlan támadást igaztalannak és politikai indíttatásúnak, valamint koncepciósnak tartom – zárta közleményét Hartmanné dr. Somogyi Kinga.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















