Az Egri Járási Ügyészség többrendbeli garázdaság vétsége mellett rongálás, illetve könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy 25 éves mezőkövesdi férfival szemben – közölte Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
A terhelt tavaly áprilisban Egerben a dr. Nagy János utcában erősen ittas állapotban puszta szórakozásból több parkoló autót is megrongált. Az egyiknek letépte az első rendszámtábláját, összerugdosta a lökhárítóját, megrongálta mindkét visszapillantó tükrét és ökölütésekkel berepesztette a szélvédőjét, a másiknak pedig letörte az egyik ablaktörlő lapátját, amivel össze-vissza verte a karosszériát.
Júniusban a vádlott az édesanyja élettársának közterületen parkoló kocsiját rongálta meg, majd amikor a sértett ezt a helyszínen számon kérte rajta, többször megkarmolta a férfit, aki ennek következtében az arcán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a vádiratában végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, valamint indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze kártérítés megfizetésére a vádlottat.
A garázdaság bűncselekménye akkor valósul meg, ha a tettes nyilvános helyen a köznyugalom megzavarására alkalmas magatartása során erőszakot alkalmaz. Ez az erőszak irányulhat dolog ellen, de személy ellen is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












