Péntekenként ezentúl hangfürdős relaxációra várják az érdeklődőket a Török Fürdőben. A keleti hangszerek nyújtotta varázs tovább emeli a hely autentikus hangulatát és segíti a vendégek pihenését.
Hagyományteremtő szándékkal, új szolgáltatást vezet be a Török Fürdő fenntartója, az Eger Termál Kft. A cég ügyvezetője, Molnár László azt mondja, hogy a strandszezon lezárásával a fedett területek attrakciói felé fordul a figyelmük és igyekeznek kihasználni minden lehetőséget arra, hogy tovább emeljék a szolgáltatásaik színvonalát.
A strandok éjszakája programjainak népszerűsége megmutatta: komoly igény van arra, hogy a fürdőket ne csupán a hagyományos értelemben használják a vendégek. Nagyon sokan eljöttek az éjszakai filmvetítésekre, a koncertekre. Valami olyasmit szerettünk volna kitalálni, ami most, a téli szezonban is megvalósítható és nagyban eltér az eddig megszokottól, ugyanakkor megőrzi a hely varázsát, nem töri meg annak eredeti hangulatát. Így esett a választásunk a Török Fürdőre és ott egy hangfürdő bevezetésére
-mondja Molnár László.
A különleges relaxáción az élőben megszólaltatott keleti hangszerek, hangtálak, handpen, hand drumm, didgeridoo és kongák rezgése segíti a vendégek ellazulását.

A hangszerek testre és lélekre egyaránt gyógyító, stresszmentesítő hatást gyakorolnak. Segítségükkel az idegrendszer kisimul és reményeink szerint vendégeink valóban feltöltődve és kellemes élménnyel gazdagodva távozhatnak tőlünk.
Molnár László azt mondja, első alkalommal október 28-án, pénteken vehetnek részt a fürdő látogatói ezen a különleges szeánszon. 17 és 19 órától, 45-45 perc időtartamban szólnak majd a hangszerek a fürdőtérben. Ezúttal a látogatók ingyenesen vehetnek a részt a programon, a későbbiekben azonban a belépődíjba beépített, minimális összeg ellenében élvezhetik az új szolgáltatást.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















