Két esetben tettek indítványt a közelmúltban felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására a megyei ügyészségek súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az egyik esetben egy balatoni férfi a vita hevében kést rántott a testvérére, míg a másik esetben úgy földhöz vágta ismerősét egy mezőtárkányi férfi, hogy az maradandó sérüléseket szenvedett.
Minden szándékos bűncselekménynek van úgynevezett befejezett, illetve kísérleti alakzata. Kísérletről akkor beszélünk, ha az elkövető a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni. Erre a szabályra tekintettel a bíróság például a súlyos testi sértés bűntette kapcsán a három éves büntetési tétel keretein belül szabhatja ki a büntetést kísérlet esetén is, azonban a súlyos eredmény elmaradását ilyenkor nyomatékos enyhítő körülményként kell figyelembe venni – hívta fel rá a figyelmet Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a balatoni férfi ellen, aki 2021 januárjában a községben található lakóhelyén összeszólalkozott a testvérével. A vádlott ennek során kést rántott és kaszáló mozdulatot tett a sértett bordája irányába, aki azonban kitért a támadás elől és az ágyra fektetve kicsavarta támadó rokona kezéből a kést.
A cselekmény következtében a sértett nem szenvedett sérülést, ami csak a védekezésének volt köszönhető, azonban az elkövetés eszköze, a támadás módja, iránya, ereje alkalmas volt arra, hogy a sértettnek 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkezzenek.
A Füzesabonyi Járási Ügyészség nyújtott be vádiratot maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt az ellen az 51 éves férfi ellen, aki még 2020-ban az államalapítás ünnepének napján a sértettel együtt ünnepelt Füzesabonyban, majd gyalog elindult haza Mezőtárkányra. A sértett szerette volna, ha a férfi továbbra is a társaságukban marad, ezért a vádlott után ment és kérlelte, hogy maradjon. A terhelt ezt egy idő után megelégelte és a férfi karját megfogva, a vállán keresztül átdobva a földhöz vágta ismerősét, majd folytatta útját.
A sértett a cselekmény következtében a sípcsont és a szárkapocscsont darabos törését szenvedte el, mely sérülései maradandó fogyatékossággal –mozgásbeszűküléssel – gyógyultak.
A vádhatóság mindkét ügyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












