Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkoztatást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg a garázdaság vétségét követi el, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Több ilyen esetben is vádat emelet az ügyészség.
A garázda elkövetők a vitarendezés olyan útját választották az alábbi esetekben, amelyek során a köznyugalom megzavarására alkalmas módon tanúsítottak erőszakos magatartást másokkal szemben, ezzel kimerítve a garázdaság – és esetleg más bűncselekmény – büntetőjogi tényállását.
Az Egri Járási Ügyészség a garázdaság vétsége miatti ügyben feltételesen felfüggesztette a büntetőeljárást azzal a 40 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron egy egri söröző teraszán a gyermekeik közötti korábbi konfliktus miatt szóváltásba keveredett ismerősével, aki ezért távozott az egységből. Az elkövető azonban haragosa után eredet, majd úgy vett rajta elégtételt, hogy tarkón vágta egy közeli füves területen – közölte Dr. Gubala Ádám Miklós Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
A Gyöngyösi Járási Ügyészség szintén a fentivel egyező döntést hozott azzal a fiatalkorú elkövetővel szemben, aki 2022 tavaszán egy helyi iskola mosdójában előzetes szóváltás után ököllel megütötte iskolatársát. Ebben az ügyben a sértett magánindítványt terjesztett elő, így az eljárás garázdaság vétsége mellett könnyű testi sértés vétsége miatt is zajlott.
Az eljáró ügyészségek a fenti esetekben az ügy összes körülményének gondos mérlegelése után láttak lehetőséget a feltételes ügyészi felfüggesztés alkalmazására, melynek időtartamát mindkét esetben a törvényi minimumban – 1 évben – állapítottak meg. Ezt indokoló körülmény volt a beismerő vallomás, a megbánó magatartás és a büntetlen előélet.
Az Egri Járási Ügyészség a vádemelés mellett döntött viszont abban az ügyben, amelyben egy 33 éves motoros férfi 2021 júliusában a Verpelét és Tarnaszentmária közötti útszakaszon egy korábbi előzés miatt megállította a sértett autóját és számon kérte, hogy miért zavarta meg manővere végrehajtása közben. A férfi a vita során a járművében ülő sértettet a lehúzott ablakon keresztül ököllel arcon ütötte.
Az eljárás garázdaság vétsége mellett könnyű testi sértés vétsége miatt van folyamatban.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben közérdekű munka kiszabását indítványozta.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












