Lépjen kapcsolatba velünk

Földrengés volt Horvátországban, Krk-szigetnél

Richter

Földrengés volt Horvátországban, Krk-szigetnél

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyar idő szerint 10 óra 48 perckor földrengés pattant ki Horvátországban 4.9-es magnitúdóval, a Krk-sziget közelében, közölte Facebook-oldalán az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A földrengés a teljes horvát tengerparton érezhető volt, de még Zágrábban is érezték.

A földrengés mélysége a jelenlegi becslések alapján 6 kilométer volt. Közepes erősségű földmozgásnak számít.

A földrengés epicentruma néhány kilométerre volt Bascanska Dragatól, Krk szigetén. A földmozgást az egész tengermelléken, és Horvátország középső részén is érzékelte a lakosság. Nagyobb károkról nem érkeztek jelentések. A szemtanúk közlései szerint a földmozgás legfeljebb 15 másodpercig tartott.

Tomislav Fiket szeizmológus elmondta: a Kvarner-öböl szeizmikusan aktív terület, és gyakoriak a földrengések.

Hozzátette: a térségben az elmúlt években is földrengések sorozatát regisztráltak, azonban hosszú idő után ez a korábbiaknál lényegesen nagyobb erősségű földmozgás volt. Ennél nagyobbat utoljára 1916-ban jegyzetek fel, 5,8-as erősségűt a tengermellék-fensíki Vinodol járásban – fogalmazott a szakértő.

A földmozgást a hazai lakosság is érezhette, tették hozzá.

A helyi szeizmológiai szolgálat közölte, a földrengés a teljes horvát tengerparton érezhető volt, de a Dubrovnik Times arról ír, hogy még Zágrábban is érezni lehetett. A helyiek nagyon rövid, de egyben nagyon rengésről számoltak be, amit komoly hanghatás kísért, egyeseknél pedig csörögtek az edények a szekrényekben.

A rijekai felhőkarcolók állítólag meginogtak, és a magyarok körében is népszerű üdülőhelynek számító Rovinjban is remegett a talaj az emberek lába alatt.

5-10 másodpercig tarthatott, de nem tűnt veszélytelennek

– erről a Jutarnji List egyik olvasója számolt be.

Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés, a helyi tűzoltóparancsnokság tájékoztatása szerint olyanokról tudnak, akik félelmükben telefonáltak, mert nem tudták, mi történik – írja a 24.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Természet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL