Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban cserbenhagyás és a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmények miatt emelt vádat egyes elkövetőkkel szemben. Többek közte egy részeg sofőr elütött egy férfit egy hevesi fesztiválon, majd miután azt észre vette, mintha mi sem történt volna továbbhajtott.
Az ügyészség cserbenhagyás vétségével vádolja azt a tarnamérai sofőrt, aki 2021. december 10-én kora reggel a lakóhelyén haladt autójával, miközben az előtte lassabban közlekedő járművek előzésébe kezdett, ám amikor a járműsor elejéhez ért, figyelmetlensége miatt úgy tért vissza a jobb oldali forgalmi sávba, hogy kocsija hátsó részével érintőlegesen nekiütközött a legelöl haladó személygépkocsi bal elejének. A vétlen sofőr az ütközéstől elvesztette uralmát a járműve felett és a jobb oldali vízelvezető árokban hajtott. A balesetben személyi sérülés nem történt, az ütközéssel járó hanghatást pedig észlelte a vádlott, ennek ellenére nem győződött meg arról, hogy a balesetben bárki megsérült-, vagy segítségre szorul-e, hanem megállás nélkül folytatta az útját.
A vádhatóság pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt az ügyben.
A központi járási ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntett és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ellen a 31 éves férfi ellen, aki tavaly májusban Hevesen egy fesztiválon ivott, majd beszállt az autójába és útnak indult, de figyelmetlenül haladt az ideiglenesen kitelepült főzősátrak által határolt részen, minek következtében a járműve elejével elsodort egy, az úton gyalogosan közlekedő férfit, aki emiatt elesett. A balesetben a sértett könnyű sérülést, boka zúzódást szenvedett. A vádlott észlelte a balesetet, egy pillanatra meg is állt, azonban a járműből nem szállt ki, hanem nagy gázzal továbbhajtott, így nem győződött meg arról, hogy az elütött férfi megsérült-, vagy segítségnyújtásra szorul-e. A vádlott miután elhajtott a fesztivál helyszínéről kiért a közútra, majd néhány utcával arrébb megállt, ahol a rendőrök intézkedés alá vonták.
Az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












