Lépjen kapcsolatba velünk

Az Erdők Világnapját ünneplik Kápolnán

170723 macskaarvahaz kiss norbi2

Az Erdők Világnapját ünneplik Kápolnán

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Március 21-én, kedden fákat, cserjéket ültetnek majd. Mások mellett ott lesz Náksi Attila sztár-dj, Kiss Norbert világ- és sokszoros Európa-bajnok autóversenyző, Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Horváth Lajos „Laller” tereprali-Európa-bajnok, Dudás Zoltán jet-ski magyar bajnok is.

A neves sportolók mellett a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány faültetési akciójában részt vesz majd Kapin Ricsi, a Szurkolók az állatokért mozgalom alapítója és Matusek Zoltán, a Noé Állatotthon tulajdonosa is. A formula.hu cikke szerint ők azok az ismert és elismert magyarok, akik a Kápolnai Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt azt vallják: aki fát ültet, állatokat ment.

A Macskaárvaház Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel vár az Erdők Világnapja alkalmából szervezett rendezvényre, természetesen azokat is, akik az említett hírességekkel találkozni, beszélgetni vagy éppen közös szelfit szeretnének készíteni.

A Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bóday Pál csupán azt kéri mindenkitől, aki eljön, hogy – anyagi lehetőségei függvényében – maga is ültessen el egy cserjét vagy fát az évek óta bővülő kápolnai közösségi erdőben.

Kiss Norbert autóversenyző, aki egyúttal a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja, az elmúlt években már több száz fát ültetett el a kápolnai közösségi erdőben. Példáját itthon és külföldön számos hozzá hasonló, világhírű sportoló követte: közülük a legismertebb, Sebastian Vettel, aki múlt évben Austinban, a Formula-1-es nagydíjon az eddigi futott Formula1-es versenyeivel azonos számú, vagyis 296 fa elültetésével alapított egy új, erdős parkot a versenypálya közelében. De Kápolnán van már Michelisz Norbert túraautó-világkupagyőztesnek és Sebastien Bueminek, korábbi Formula-1-es és Formula-E-pilótának is saját fája, amelyeket az alapítvány önkéntesei gondoznak – ismerteti a Formula magazin.

Kápolnán, március 21-én az Erdők Világnapja alkalmából rendezett faültetés délelőtt 11-kor kezdődik és a rendezők szándéka szerint addig tart, amíg minden növény el nem lesz ültetve, meg nem lesz öntözve, és amíg bármelyik vendégnek van még kedve az alapítvány mentett macskáinak szeretgetésére.

Cikkünk nyitóképén: Kiss Norbert egy korábbi, kápolnai jótékonysági akción.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL