Két helyi civil szervezet, az Egri Norma Alapítvány és a Nagycsaládosok Egri Egyesülete kapott egy-egy, darabonként mintegy 100 ezer forint értékű házi befőzőkészüléket a Civil Összefogás Fórum jóvoltából.
Az adományozók célja, hogy a helyiek a berendezéseket közösségépítő program keretében használják fel, elsősorban hazai termelőktől származó alapanyagok segítségével – derül ki a TV Eger összeállításából.
A Civil Összefogás Fórum országos koordinátora, Heizler Norbert elmondta: a szerkezet segítségével rövid időn belül, akár 3 óra leforgása alatt elkészülhet a befőtt.
Az egyik kedvezményezettnek az Egri Norma Alapítványnak máris sok ötlete van az eszköz hasznosítására – mondta el Somogyi Mónika, a Heves Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője.
A Heves Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ a Nagycsaládosok Egri Egyesületét is ajánlotta az adomány átvételére, akik szintén nagy hasznát veszik majd a szerkezetnek.
Egyébként 2020 óta több mint 90 helyszínen mintegy 400 készüléket adott át különböző egyesületeknek a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány. Idén összesen 10 vármegyébe látogatnak el adományaikkal.
A TV Eger összeállítása itt megtekinthető:
Nyitókép forrása: TV Eger
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















