Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban, több bűnügyben is elrendelte a közvetítői eljárás lefolytatását. Öt esetben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, egy esetben pedig lopás vétsége volt az ügy tárgya.
Az ügyészség határozata szerint egy 72 éves nő 2022 őszén Pétervására felé haladt autójával, amikor figyelmetlensége miatt a kocsi jobb kerekeivel lehaladt az úttestről, majd a járművet onnan visszakormányozva megcsúszott, és a vízelvezető árokba sodródott, ahol felborult. A balesetben a nő és utasa is súlyosan megsérültek – közölte az ügyészség.
Egy másik ügyben egy 61 éves férfi ugyancsak 2022 őszén okozott balesetet. A gyanúsított Heréd felé haladt tehergépkocsijával, amikor egy útszűkülethez ért, melyben a szembejövő autónak volt elsőbbsége. A férfi rosszul mérte fel a szemből érkező kocsi távolságát, ezért behaladt az útszűkületbe, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő másik járműnek. A balesetben a vétlen autóban utazó nő singcsont törést szenvedett.
A járási ügyészség határozata szerint egy helyi férfi Vámosgyörk belterületén közlekedett autójával, amikor egy olyan kereszteződéshez ért, ahol érkezésének irányából nem volt kihelyezve jelzőtábla, azonban ott megállt, majd jobbra kívánt kanyarodni. Neki balról érkezett biciklivel a sértett nő, aki irányváltoztatás nélkül szerette volna folytatni útját és mivel látta, hogy az elsőbbségi helyzetben lévő férfi autója nem mozog, így haladt is tovább. A gyanúsított elinduláskor már nem figyelte a kerékpárost, így a kocsija elejével fellökte a biciklist, aki elesett és súlyos sérülést szenvedett. A baleset oka a férfi figyelmetlensége – észlelési- cselekvési késedelme – volt, melyben azonban közrehatott a sértett azon magatartása, mely szerint az útkereszteződésben a járművel elsőbbséget kell adni a jobbról érkező minden jármű részére.
Továbbá egy 29 éves férfi 2022 telén Hatvanban balra kanyarodott a Robert Bosch útról, mely manővert nem nagy ívben hajtott végre, így az úttesten elütötte a balra kanyarodni szándékozó biciklist, aki szabályosan várt arra, hogy elindulhasson az útkereszteződésből. A balesetben a sértett többszörös csonttörést szenvedett.
Az utolsó közlekedési tárgyú ügyben egy 60 éves férfi 2022 augusztusában Poroszlón vezette autóját, amikor figyelmetlensége miatt áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy szabályosan közlekedő autónak. A balesetben a gyanúsított által vezetett kocsiban ülő egyik utas szenvedett súlyos sérülést, szegycsonttörést.
Végül az Egri Járási Ügyészség határozata szerint a kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatti bűnügyben egy 35 éves férfi 2022 őszén a szüreti időszakban idénymunkásként dolgozott egy Eger külterületén lévő szőlőben, amikor észrevette, hogy a sértett a táskáját – az abban lévő több, mint ötvenezer forint készpénzzel együtt, melyet a munkások kifizetésére szánt – a gépjárműve alá rejti, majd azt befedi falevelekkel. A gyanúsított a munkavégzés során a jelenlévők figyelmetlenségét kihasználva a táskából elemelte a pénzt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












