Lépjen kapcsolatba velünk

Elkészült az új játszótér a pumpapálya mellett

J1

Elkészült az új játszótér a pumpapálya mellett

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ezúttal is a lajosvárosi gyermekek örülhetnek. Rövid időn belül ez a második kis játszótér, amelyet felavattak a városrészben. Nemrég elkészült a pumpapálya a biciklis kicsiknek, nagyoknak, most pedig a játszótér, és mellette tűzrakóhely a felnőttek örömére.

Az új játszótér a 2022-ben kezdődött fejlesztési program keretében valósult most meg a Városi Sportiskola területén, a bringapark szomszédságában – mondta el Minczér Gábor alpolgármester.

A játszótéren kialakításra került egy közösségi sarok is, ahol található tűzrakóhely, padok és asztalok, továbbá a közelében egy sík terület, ahol lehet futkározni vagy labdázni is.

Ezek mellett helyet kapott a területen egy nagy játszóvár három toronnyal és két csúszdával, egy szabadon álló mászóka, egy mini torony kis csúszdával, egy nagyobb homokozó és persze két hinta is. Sok fa veszi körül, így a nyári időszakban majd kellemesen árnyékos lesz a terület.

A játszótér átadásán Komlósi Csaba önkormányzati képviselő kifejtette: a választókerületi alapból 9 millió forintot fordítottak erre, emellett az önkormányzat kipótolta a költségeket 2 millió forinttal. 11 millió forintból valósult tehát meg a beruházás. Elhangzott, hogy hamarosan – civil kezdeményezésre a Borház soron is elkészül egy játszótér.

(Fotók: Minczér Gábor, Facebook)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL