Szabadlábon védekezik az a négy ember, akit a hétvégén fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt. A Fővárosi Törvényszék szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez.
A titoktartási kötelezettség és a nyomozás érdekeire tekintet mellett annyit lehet elmondani, hogy nem dzsihadisták fogtak el, nem a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet „magyarországi sejtjéről van szó”. Hajdu János, a TEK főigazgatója szerint zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el.
A XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen – közölte Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész.
A Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.
A négy gyanúsított ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást „robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés” és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.
A TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig „bombalaborra” is bukkantak.
A TEK előzőleg közölte: sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén. Ezzel kapcsolatban Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedd este azt mondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.
Az egyik esetben egy gépkocsiban két embert fogtak el, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is.
Ezt a két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják őket.
A másik esetben, amelynek nemzetközi szálai is vannak, négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, és a gépkocsiban robbanóanyagot találtak.
Ennél is fontosabb azonban – tette hozzá Gasz Péter-, hogy házkutatások során „bombalabort” találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek „emberélet kioltására maximálisan alkalmasak”. Hajdu János szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat „álcázott eszközként lehetett volna (…) indítani”.
A TEK főigazgatója közölte: még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.
Hajdu János megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.
DK: lebukott a TEK
A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció a terrorizmus szétterítését támogatja, miközben rendszeresen a Terrorelhárítási Központot (TEK) és a magyar rendőrséget támadja.
A Demokratikus Koalíció a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi, hogy kiderüljön, milyen akciót hajtott végre a Terrorelhárítási Központ (TEK) a hétvégén.
Nagy dérrel-dúrral jelentette be a Terrorelhárítási Központ vezetője, hogy „szélsőségeseknél” bombákat, lőfegyvereket találtak – fogalmazott Vadai Ágnes, a párt alelnöke. A TEK azt sugallta, hogy mindez összefüggésben lehet a párizsi merényletekkel, de legalább is a menekültekkel – tette hozzá.
„Azóta kezd megdőlni a hősies, nemzetmentő akció teóriája”, mert az elkapott személyekről nem derült ki semmi – írta a független képviselő, rámutatva: lapértesülés szerint a négy elfogott ember szabadlábon védekezik, előzetes letartóztatásukat nem tartották indokoltnak.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke a testület szerdai zárt ülése után arról beszélt, hogy nem kötődnek muszlim radikálisokhoz a Terrorelhárítási Központ (TEK) hétvégi akciója során elfogottak.
Zavaros ideológiával rendelkező radikálisokat fogtak el a TEK emberei – tette hozzá Molnár Zsolt. Hozzátette: Hajdu János, a TEK főigazgatója részletes tájékoztatást adott az akcióról.
Molnár Zsolt mellett Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke, valamint Szél Bernadett LMP-s és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő is azt mondta, hogy az ügy részletei minősített adatok és még tartanak az elemzések. Ugyanakkor megerősítették, hogy komoly bűncselekményt akadályozott meg a TEK, ezért valamennyien elismerésüket, köszönetüket fejezték ki a TEK-nek.
Forrás: MTI/Metropol
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












