Folytatólagos áramlopás miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy tarnaörsi pár ellen.
A középkorú férfi és élettársa 2021 januárjában a házukba bemenő méretlen utcai fővezetékre egy kampóval kábelt akasztottak, aminek segítségével nem éppen biztonságos körülmények között szabálytalanul vételezték az áramot. Tettükre hamarosan fény derült, ezért az áramszolgáltató munkatársai 2021 nyarán megszüntették a fennálló helyzetet.
A vádlottak azonban a szerelők távozását követően tovább folytatták a lopást, csak akkor már a villanyóra-szekrényben manipuláltak, hogy jogellenes cselekményük ne legyen olyan feltűnő. Ezzel a módszerrel néhány hónapon át sikerült áramot lopniuk, de végül egy újabb ellenőrzés során ismét lebuktak – közölte Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.
Az élettársak ellen nyomozás indult, amit ügyészi vádemelés követett. Jelenleg már az ítélet is megszületett, amivel a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a büntetett előéletű férfit felfüggesztett fogházbüntetésre, míg a nőt közérdekű munkavégzésre ítélte, egyben kötelezte őket arra, hogy térítsék meg az áramszolgáltatónak az általuk okozott, százezer forintot meghaladó összegű kárt.
Kiemelt képünk illusztráció.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












