Szombaton második alkalommal rendezték meg a Bél-kő Vertikált, a Bélapátfalván a Lak-völgyi tótól a Bél-kő csúcsig tartó kis létszámú terepfutó versenyt. Idén 32 versenyző gyűrte le a távot.
A vertikál versenyen az indulók végig felfelé futnak, a 6 km-es távon 500 m+ szintemelkedést küzdenek le. A futók körében erőpróbát jelentenek a vertikál távok, hiszen viszonylag rövid távon, nagy szintemelkedést leküzdve, változatos terepen, sokszor szélsőséges időjárási körülmények között teljesítik a versenyt.
Idén 32 fő nevezett a sportbaráti légkörű, jó hangulatú versenyre. A mezőnyben több korosztály képviseltette magát az ifitől a szeniorig, minden versenyző szintidőn belül ért célba a 815 méter magasan fekvő Bél-kő csúcsra. Útközben a Katonasíroknál lévő frissítőponton és a csúcson frissítettek, majd egyéni útvonalon futottak vissza a tóhoz, ahol átvehették a gyönyörű, kézzel festett kerámia befutóérmeket
– számolt be az eseményről portálunknak Herperger Anita főszervező.
A díjátadó a tó partján, a Bél-kővel a háttérben zajlott, szinte a teljes mezőny és a kísérő családtagok is részt vettek rajta.
Eredmények:
Nők:
- helyezett: Bocsiné Forgács Éva (Gyötri Klub) 44:38 perc
- helyezett: Hevesi Hajnalka (Gyötri Klub) 47:06 perc
- helyezett: Mucza Antónia (Abony) 49:37 perc
Férfiak:
- helyezett: Baricska Péter (Világbéke Run Miskolc) 35:30 perc
- helyezett: Grónai Sándor (Komárom) 38:03 perc
- helyezett: Horváth Dávid (Szolnok) 38:50 perc
Fotók: Vincze Gábor
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















