Lépjen kapcsolatba velünk

Nem csak a gyengék fulladhatnak vízbe, vigyázzunk magunkra!

Egri strand

Nem csak a gyengék fulladhatnak vízbe, vigyázzunk magunkra!

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Viharban a víz felszínén is meg lehet fulladni. De egyébként is: a baj nem úgy történik, ahogy a filmekben látjuk. Nincs kapálózás, ordibálás, csak a néma halál. A vízbe fulladás megdöbbentően csendes és gyors folyamat!

Életveszélyes a tűző napról a hideg vízbe ugrani – ismétli el az örök intelmet összeállításában a TV Eger. A vízimentők szerint viharban nem csak a villámlás okozhat bajt, hanem a vízfelszínen tartózkodni is életveszélyes. Nagy cseppekből álló pára alakulhat ki a vízfelszín felett, amikor érkezik a vihar, és már ebben meg lehet fulladni, nem is kell a víz alá merülni.

A riportban dr. Darvai László háziorvos a felhevült testtel való vízbeugrásról azt mondta: a szív frekvenciája hirtelen lecsökken, csakúgy, mint a légzésre való képesség. Ez ugyan átmeneti, de a pánik, a kapkodás és persze a szervezetünk egészsége befolyásolja, hogy miként reagálunk, és ebből tragédia történhet. Fontosnak tartaná, hogy a vendégek közül maguk is minél többen tudjanak alsősegélyt nyújtani, például mellkaskompressziót alkalmazni.

Nagy Balázs, az Eger Termál Kft. megbízott vezetője az egri strand pozitívumai között említette, hogy jól képzett szakemberek vigyáznak a fürdőzőkre, sok az árnyék, az ivókút és párakapukat is felállítottak.

A TV Eger riportja itt megtekinthető:

A fulladás megdöbbentően csendes és gyors folyamat

A víztől való fuldoklás tulajdonképpen annyit jelent, hogy a folyadék a légutakba és a tüdőbe kerül, így pedig megakadályozza, hogy levegőt vegyünk. Ez – a filmekben látott kétségbeesett csapkodással és hosszas kiabálással ellentétben – egy megdöbbentően csendes és gyors folyamat. Az esetek egy részében az emberek gyakorlatilag végignézik, ahogy valaki megfullad mellettük, mert nem ismerik fel, hogy mit látnak – írja a Házipatika. A cikk szerint ha a gyermek elmerül, akkor a legfontosabb, hogy minél előbb kihúzzuk őt a vízből. (Az ösztönös fuldokló reakció – amikor a teljes test függőleges, a bajbajutott pedig úgy mozog, mintha egy láthatatlan létrán akarna felmászni, miközben fejét hátrafeszíti – nagyjából 20-60 másodpercig tart. Tehát ennyi időnk van arra, hogy kimentsük, mielőtt lemerülne a test a mélybe.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.