Lépjen kapcsolatba velünk

Remek hangulatú volt a 46. AGRIA Nemzetközi Sakkfesztivál

S3

Remek hangulatú volt a 46. AGRIA Nemzetközi Sakkfesztivál

Ez a cikk több, mint 2 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Péntektől vasárnapig rendezte meg az Egri Bolyky Bástya S.E. a hagyományos egri sakkversenyt, az Agriát. Két országból 57-en vettek részt a versenyen, két csoportban.

A hazai versenyzőkön kívül még Hollandiából érkezett egy sakkozó. Az eseményt Oroján Sándor önkormányzati képviselő, az egyesület játékosa nyitotta meg még pénteken. A küzdelmek vasárnapig tartottak.

Oroján Sándor a sakkesemény megnyitóján (középen, mikrofonnal; tőle balra Vajda Albert, az Egri Bolyky Bástya S.E. elnöke)

Oroján Sándor arról beszélt, ez a legnagyobb múltú és legpatinásabb sportversenyek egyike a városunkban. Immáron 46. alkalommal jönnek ide a sakk kiválóságai, hogy összemérjék tudásukat.

Az idei versenynek is a Megyeháza adott otthont, csodálatos körülmények között játszhattak, alkothattak a sakkozók, semmilyen reklamáció, versenybírói probléma nem volt, mindenki elégedetten távozott – mondta el az Eger Híreknek az Egri Bolyki Bástya Sakk Egyesület elnöke. Vajda Albert hozzátette, a versenyzők mind egyet értettek abban, hogy Magyarországon ilyen jó körülmények között megrendezett verseny nincs, sőt, még Európában is ritkaság!

A versenyzők végig azt érezték, hogy fontosak, és a szervezők mindent megtesznek azért, hogy mindenki jól érezze magát – mondta az elnök, megemlítve, hogy ebben nagy segítséget kaptak a támogatóktól. Megemlítette a Megyeháza minden dolgozóját, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatát, a Heves Vármegyei Önkormányzatot és a Marshall Kft-t. Vajda Albert külön megemlítette Oroján Sándort, a képviselő nélkül ugyanis kevesebb lenne a támogató; valamint méltatta Kelemen Lászlót, aki a műszaki lebonyolításban segített, lehetetlent nem ismerve – ahogy fogalmazott az elnök.

A versenyen a FIDE által nemrég jóváhagyott gondolkozási időt próbálták ki, ami kevesebb mint az eddigi, ezzel egy napot lerövidült a verseny, csökkentek a kiadások. A versenyzők létszámából úgy tűnik, ez a rövid idő nem tetszik a sakkozóknak, ezért a jövő évi versenyen visszatérnek a hagyományos rendszerhez – mondta Vajda Albert. Beszélt arról is, hogy örvendetes viszont, hogy jóval több egri sakkozó -főleg fiatalok- vettek részt a versenyen, és értek el kiugró eredményt. Kovács Rebeka Zsófia, az Egri Bolyky Bástya S.E.-ből lett a legjobb női játékos a „B” csoportban 56 ÉLŐ pontot szerezve, csapattársa, az egy hónapja leigazolt Tóth Domonkos 1440 ponttal iratkozott fel az ÉLŐ listára és a legeredményesebb Bolyky Bástya S.E. versenyző lett.

A verseny pillanata (Fotók a cikkben: Balogh Tibor)

Az „A” csoportból az elnök kiemelte dr. Jacsó Ádámot (szintén Bolyky-s), aki ötödik lett, valamint az ifjúsági Murányi Pétert, aki nyolcadik helyezést ért el. Az „A” versenyt a fő esélyes Miszler Levente nyerte, 6 ponttal a 7-ből, második helyezett Bohati Tamás, a Gyöngyösi Kékesi S.E. versenyzője 5,5 ponttal, 3. lett Tóth Tamás 5,5 ponttal. Farkas Csaba lett a legjobb nem díjas Heves vármegyei, Kis József pedig a legjobb nem díjas Bolyky-s. A legjobb 18 év alatti címet a holland Nitrauw Péter kapta, aki évek óta rendszeresen jár az Agriára. A „B” csoportban a favorit nyert, 6,5 ponttal lett első a Szentesről ingázó (!) Hajdú István, második az ózdi Gaál Miklós 5,5 ponttal, harmadik Salamon László 5,5 ponttal. A senior díjat a pétervásárai Tóth János kapta, csapattársa Kovács K. Árpád pedig a legjobb nem díjas Heves vármegyei lett.

Régi hagyomány az Agriákon, hogy a nem díjasok között kisorsolnak egy-egy értékes ajándék kosarat mindkét csoportban. A legjobb 14 év alatti versenyző a „B” csoportban Bíró Csilla lett Debrecenből, és őt kérték meg, hogy sorsolja ki az ajándék kosarakat. Ez azért érdekes, mert két évvel ezelőtt is Ő húzta ki a nyertes neveket, a „B” csoportban kihúzta saját magát, az „A” csoportban pedig a nyíregyházi Orsó János FIDE mestert. Csodák csodája az „A” csoportban megint Orsó Jánost húzta ki, a „B” csoportban a szerencsés Kis Attila Viktor lett Salgótarjánból – emlékezett vissza a verseny végi kellemes pillanatokra Vajda Albert, az Egri Bolyky Bástya elnöke.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.