Szándékosan megütött egy kórházi dolgozót az a férfi, akit ezért soron kívül bíróság elé állított az ügyészség.
Az eset június 27-én kora délután történt az egri kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán, ahová alkoholproblémák miatt szállította be a 44 éves vádlottat a mentőszolgálat. A férfi a folyosón várakozott, amikor – munkáját végezve – elhaladt mellette egy számára egyébként ismeretlen egészségügyi dolgozó. A hölgy jól láthatóan nem a betegek, hanem a betegellátók közé tartozott, melynek bizonyságául nem csak ennek megfelelő ruházatot viselt, de még egy névkitűzőt is hordott a mellkasán. A sértett épp a betegfelvételi pult felé tartott, mikor a vádlott utána eredt, majd a pult előtt megragadta, és „ te meg mit akarsz itt” felkiáltással a jobb arcán nagy lendülettel megütötte. Az ütéstől a nő szemüvege a földre esett.
Mindezt látta a közelben tartózkodó biztonsági őr, aki ugyan megakadályozni nem tudta a váratlan eseményt, de annak bekövetkezte után elfogta a terheltet és bekísérte őt a vizsgálóba, ahol megvárták a kiérkező rendőröket. A közfeladatot ellátó személynek minősülő sértett az elszenvedett sérülése miatt magánindítvánnyal élt.
Az Egri Járási Ügyészség a múlt hét végén bíróság elé állította az elkövetőt, akit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolt.
A járásbíróság – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – jogerősen 1 év 2 hónap, végrehajtásában 1 év 10 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az erőszakos terheltet. A férfi a tárgyaláson bírói kérdésre sem tudott számot adni tettének okáról – közölte dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












