Lépjen kapcsolatba velünk

Pontszerzés Debrecenből – a végére elfáradt az Eger SE

Debiegi2

Pontszerzés Debrecenből – a végére elfáradt az Eger SE

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szombat délben egy pontot szerzett az Eger SE a DVSC II. vendégeként. Lázok János edző bemutatkozó mérkőzésén az első félidőben támadó focit mutatott az együttes és szép akció végén egy öngóllal sikerült vezetést szerezni a 13. percben. A hazaiak egyenlítő gólját összehozta az egri védelem.

A saját ötösön belül nem volt szerencsés 4-5 keresztpasszal kísérletezni. Az eladott labdát Nwachukwu passzolta Bukrán hálójába. A második félidő elején Karmacsit (DVSC II.) kiállította a játékvezető. Az emberelőnyös helyzetet nem sikerült gólra váltani, maradt az 1-1. Lázok János edző a pontszerzésnek örült, de a játékkal nem volt elégedett:

– Örülök, hogy legalább egy pontot elhoztunk Debrecenből. Sajnos az első félidőben a helyzeteket nem tudtuk berúgni. Szünet után hiába voltunk emberelőnyben, egyszerűen a csapatnak elfogyott az ereje és nem tudtuk megnyerni a meccset sőt, örüljünk, hogy nem kaptunk ki. Dolgozni kell sokat és bízom benne, hogy egy-két játékost tudunk még igazolni, és ezt a félévet szépen be tudjuk majd fejezni.


NB III. Északkeleti csoport, 4. forduló
DVSC II. – EGER SE 1–1 (1–1)

Debrecen, DEAC Sporttelep, 200 néző. V.: Valu Tibor (Dobos D., Pálinkás D.).
DVSC: Engedi – Fábián (Cibla, 46.), Kozma (Lyskov, 79.), Karmacsi, Farkas T. (Doktor, 46.), Nagy R., Gellén, Nwachukwu, Horváth-Gaudi, Batai (Takács B., 60.), Kócs-Washburn (Hornyák, 46.). Vezetőedző: Máté Péter.
EGER: Bukrán – Almomani (Jacsó D., 17.), Juhász G., Hegedűs D., Debreceni, Kispál T., Jónyer (Schmidt, 57.), Nagy Á., Zvara, Kovács D. (Vajda Á., 69.), Gíber. Vezetőedző: Lázok János.
GÓL: Nwachukwu (24.), ill. Horváth-Gaudi (13. – öngól).
KIÁLLÍTVA: Karmacsi (52.).

További eremények:

FC Hatvan – Tiszafüred 1-1
Kisvárda – Gyöngyös 1-0
Újpest II. – Sényő 1-1
REAC – DEAC 1-2
SBTC – DVTK II. 1-2
Karcag – Putnok 2-3
Tiszaújváros – Cigánd 0-0.

Az Eger SE 4 ponttal a 13. helyen áll.

KÖVETKEIK, Magyar Kupa
Augusztus 26. szombat
Tarpa – Eger SE.
NB III. 5. forduló, augusztus 30- szerda
Eger SE – Tiszaújváros.

Agriasport

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL