Vasárnap délután 14 órakor rajtoltak el az idei Patak Parti Kacsa Parti sárga gumikacsái az Eger-patakon, hogy minden egyes megtett centiméterrel több és több támogatást gyűjtsenek össze az arra rászorulóknak a Rotary Klub jóvoltából.
Mint minden évben idén is bárki nevezhetett a jótékonysági „versenyre”. Ehhez nem kellett most tennie, mint 500 forintért vásárolnia megának egy gumikacsát melyet a szervezők sorszámmal láttak el. A verseny keretében az első 30 célba érő kacsa tulajdonosa értékes ajándékot nyer.
A verseny fő díja idén egy összesen 100 ezer forint értékű kerékpár volt, melyet Bódi Zsolt, Felnémet városrész önkormányzati képviselője ajánlott fel az akcióhoz.

És hogy idén kiket támogatott az aki benevezett a futamra? A Rotary Club egri akciója idén az értelmi sérült, autista, halmozottan fogyatékos, valamint hallássérült és beszédfogyatékos gyermekeket támogatja a befolyt bevételekből. A kedvezményezett intézmények pedig az Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium, valamint az Egri Mlinkó EGYMI és Kollégium.
A 14 órási kacsa futamot megelőzően 10 órakot kezdődtek a programok, mely keretében fellépett az Egri Majorette Egyesület, Simon Zsóka és a Felnémeti Vadvirágok, A Felsőtárkányi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, az Egri Csillagok Nédalkör és még a Rotary Harley Davidson motorosok is felvonultak.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












