Lépjen kapcsolatba velünk

Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája

Panel lakotelep hazak lakas

Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája

Ez a cikk több, mint 10 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán.

Az újraválasztott pártelnök beszédében elmondta, a következő években a polgári berendezkedésért fognak dolgozni. Ennek fontos része a magyar családok támogatása, mert nélkülük nincs erős és sikeres ország. A cél, hogy minden család feje felett legyen saját fedél, ezért javasolják a lakásépítési áfa csökkentését is – közölte.

Orbán Viktor a célok között említette a teljes foglalkoztatottságot, valamint a nemzeti ipar fejlesztését, a magyar gazdák földhöz juttatását és a bürokrácia visszanyesését. Ezekből születik meg a következő néhány százezer munkahely – jelezte.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL