Az Állami Számvevőszék vizsgálatot folytatott le a Gárdonyi Géza Színház pénzügyi helyzetének alakulását illetően. Az ellenőrzött időszak a 2021 és 2022. év, valamint 2023. I. negyedéve volt.
Az ellenőrzés fókuszkérdése volt, hogy a színház és az önkormányzat megtette-e a teátrum pénzügyi egyensúlyának fenntartása érdekében szükséges intézkedéseket.
A fél évig tartó vizsgálódást lezáró jelentés, mely az ÁSZ hivatalos honlapján https://www.asz.hu/jelentesek 23044 sorszám alatt elérhető, súlyos hibákat tár fel az önkormányzatnak a színházzal szemben alkalmazott finanszírozási gyakorlatával szemben:
„A Közös működtetési megállapodásban vállalt intézményfinanszírozási kötelezettség eredeti előirányzatként nem teljes összegű, hanem csak részleges megtervezése helytelen tervezési gyakorlat volt a 2021. és a 2022. évben, mivel a várható gazdasági események teljesítéséhez a teljes állami és a vállalt önkormányzati támogatás, valamint a tervezett saját bevétel biztosítására szükség lett volna. Az Önkormányzat 2021-2022. évben alkalmazott tervezési gyakorlata nem felelt meg a bevételekre törvényben előírt közgazdasági megalapozottsági követelménynek, valamint a valódiság, továbbá a teljesség és a részletezettség tervezésre vonatkozó szakmai elveinek.”
„Az irányító szervi támogatás 2021. és 2022. évekre tervezett eredeti előirányzatai nem feleltek meg a közgazdasági megalapozottság követelményének, egyes fenntartói intézkedéseket nem alapozták meg előre tisztázott, célszerű részletszabályok. A költségvetés tervezésének az Önkormányzat által alkalmazott módja akadályozta a Színház vezetőjét a rendelkezésére álló előirányzat évközi folyamatos és ütemszerű felhasználásában.”
„2021. november 30-án 100 000 ezer Ft … a Színház költségvetésében pótelőirányzatként került jóváhagyásra. Ennek terhére az év végéig a Színház csak korlátozottan tudott kötelezettséget vállalni. Ezen túlmenően az eredeti előirányzatként tervezett intézményfinanszírozásnak 41,9%-a (188 127 ezer Ft) is csak 2021. december 20-án került átutalásra a Színház számlájára, amely célszerűen nem volt elkölthető. A Színház finanszírozása az időarányostól és a feladatarányostól is eltérő volt.”
„2022 júliusától a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságát csökkentette, hogy a Színház számláján lényegesen kisebb összegű pénzeszköz állt rendelkezésre a 2021. évi szabad pénzmaradvány elvonása miatt.”
„A Közös működtetési megállapodáson felüli önkormányzati rész 2022-ben már nem jelentkezett (nulla volt), sőt az Önkormányzat az előző évi maradvány kötelezettségvállalással nem terhelt részéből 215 390 ezer Ft-ot el is vont a Színháztól.”

Megkérdeztük Blaskó Balázst, a teátrum igazgatóját a lezárult vizsgálattal kapcsolatos véleményéről, reményeiről.
– Az ÁSZ megállapításai igazolják, amit – sokak értetlenségébe ütközve, süket fülekre találva – számtalan alkalommal tártam az önkormányzat illetékesei, bizottságai, sőt a közgyűlés elé. Sajnos azonban, ez önmagában még nem kiút a színház társulata számára. Az ÁSZ megállapít, de nem szankcionál. Az, hogy az önkormányzat mostantól vélhetően szabályosan intézi majd a színházzal kapcsolatos gazdasági ügyeket, nem teszi meg nem történtté a közönséget elbizonytalanító, kényszerű műsorváltozásokat, nem pótolja az elmaradt fejlesztéseket, s nem adja vissza a tőlünk elvont hatalmas összeget, több mint 215 millió forintot, amely égetően hiányzik a továbbéléshez.
– A jelentésben az áll, arra törvényes lehetőség van, hogy az önkormányzat az előző évről származó pénzmaradványokat elvonja.
– Ez igaz. A pénzmaradványunk nagy része viszont azért keletkezett, mert az önkormányzat csak december 20-án küldte át az éves támogatása döntő hányadát, esélyünk sem volt belőle év végéig költeni. És – az ÁSZ megállapítása szerint – sajnos ez a fondorlatos húzás sem volt törvénytelen, „csak” mélyen etikátlan. Ugyanis – mivel senki nem gondolt rá, hogy van olyan önkormányzat, amely ezzel visszaélve tönkreteheti a rábízott színházat – sem a közös működtetési megállapodás (a minisztérium és az önkormányzat között), sem a fenntartói megállapodás (az önkormányzat és a színház között) nem tartalmazott pontos dátumot, csak tárgyévet a támogatási összeg átadását illetően.
– A jelentés kiemeli: „A 2022. évben a Közös működtetési megállapodás szerinti támogatási összeg a személyi jellegű kiadások és járulékok 92,5%-ának fedezetére volt elegendő.”
– Ez azt jelenti, hogy az államtól és az önkormányzattól kapott együttes támogatás (melynek összege évek óta változatlan) mára (többek között a bérminimum többszöri emelése miatt) csupán a színház alkalmazásában állók bérére és járulékaira elég. Minden egyebet – díszlet, jelmez- alapanyagok (ezek beszerzési árai jócskán növekedtek), tervezési költségek, zenekar, vendégművészek, stb. – saját bevételből és pályázati pénzből kell megoldani. Ezzel a ténnyel az önkormányzat vezetése nagyon is tisztában volt, ilyen körülmények között vonták el a színháztól az összes „megtakarítását”.
– A jelentés szerint az önkormányzat azt nyilatkozta, azért vonták el a pénzmaradványt, mert a színház nem jelezte, mire kívánja felhasználni.
– Felháborító, minden igazságot nélkülöző állítás. Hivatalos levélben jeleztem a polgármesternek, majd a gazdasági iroda vezetőjének és a jegyzőnek is. Válasz viszont egyiküktől sem érkezett.

– Többször elhangzott az önkormányzat prominensei részéről, megjelent a sajtóban is, hogy direktor urat fel kell menteni az állásából, mert a színház rosszul gazdálkodik. Az ÁSZ azonban ennek ellenkezőjét állapította meg.
– Igen, a jelentés leszögezi, hogy a színház a pénzügyi egyensúlyi helyzetét megőrizte, a likviditása stabil volt. Hogy emögött mennyi esetlegesség, küzdés, kínlódás volt, azt csak a színház dolgozói tudják, akik átélték.
– A jelentésben azonban az is szerepel, hogy az ellenőrzött időszakban – a hivatal megállapításai szerint – a színház igazgatója több kötelezettségvállalást illetően a törvényben foglalt eljárást nem tartotta be.
– Egy színház esetében sokszor nagyon gyors intézkedésre van szükség (pl. beugrás, hirtelen szükségessé vált eszközvásárlás), ilyenkor nincs idő várni. A hivatal reakcióideje sok esetben túl hosszú (azonnali intézkedés helyett volt, hogy 22 nap). Az ÁSZ- jelentés azt is kiemeli, hogy nem volt lejárt fizetési kötelezettségünk, illetve kifizetett késedelmi kamat sem merült fel. A likviditási gyorsráta kedvezően alakult, a pénzeszközök a kiemelt három időszak mindegyikének végén elegendőek lettek volna a rövid lejáratú kötelezettségek teljes körű kiegyenlítésére. Ez azt is jelenti, hogy nem igaz a fedezet nélküli kötelezettségvállalás, amivel a sajtóban és a közgyűlés előtt megvádoltak.
– Az ÁSZ a Gárdonyi Géza Színházat összehasonlította másik négy színházzal, s megállapította, hogy a működési költségvetési bevételek összes bevételen belüli aránya mind a 2021., mind a 2022. vonatkozásában alulmaradt a másik négy színház átlagához viszonyítva.
– A színház bevételtermelő képessége, a nézőszám és az előadásszám az ellenőrzött időszakban jelentősen visszaesett, amely a világjárvány és az energiaválság következményeivel egyértelműen összefüggésbe hozható, de részben akár – a jelen ellenőrzés hatókörébe nem tartozó – eltérő okok sem zárhatók ki, tekintve a másik négy színház mutatóihoz viszonyított kedvezőtlenebb képet.
– Az a csoda, hogy ilyen körülmények közepette talpon tudott maradni a Gárdonyi Géza Színház.
– Hála és köszönet a társulat megfeszített munkájáért. A jelentés ezt is tartalmazza: „A Színház egy foglalkoztatottra jutó összes kiadása az ellenőrzött időszak éveiben alacsonyabb (kedvezőbb) volt, mint a másik négy színház átlaga.” Nem csak az ellenőrzött időszakban. Hosszú évek óta. A társulat 90%-a bérminimumon él. És se cafeteria, se karácsonyi jutalom, megbecsülés. A más színházakkal való összehasonlítást illetően vannak olyan összetevők, melyek megítélés szempontjából nagy különbségeket generálhatnak:
- Mekkora költségvetésből gazdálkodik a színház?
- Önálló gazdálkodással rendelkezik-e?
- Milyen a régió vásárlóereje?
- Intézményi, vagy egyéb formában működik-e a színház?
- Többtagozatos-e?
- Rendelkezik-e műhelyházzal, varrodával (mint az egri színház), vagy a díszletgyártást, jelmezkészítést vállalkozásokhoz szervezi ki? Előadásaiban milyen arányban foglalkoztat vendégművészeket? (Ez nagy különbségeket okozhat az „egy főre jutó bevétel” vonatkozásában.)
- A színház fenntartója követett-e el sorozatos pénzügyi szabálytalanságot saját intézménye kárára?
- Előfordult-e (az egri színháznál két egymást követő évben is), hogy az önkormányzat a közös működtetési megállapodásban vállalt támogatását az eredeti előirányzatban 100 millió Ft-tal csökkenteni kívánta?
- Megvontak-e bármelyik színháztól a költségvetéséhez viszonyítva olyan hatalmas összeget, mint az egri színháztól elvont több mint 215 millió Ft?
- Segítő hozzáállással gondoskodik-e a fenntartó a színházról?
Felrója a jelentés, hogy a színház szervezeti és működési szabályzata nem az ellenőrzött időszakban fennálló állapotot tartalmazta, mert nem a Hivatalt jelölte meg a gazdálkodási feladatokat ellátó költségvetési szervként, holott a polgármester elrendelte 2021. április 1. napjától valamennyi önkormányzati intézmény átvételét az EKVI-től a Hivatal feladatai közé. Elkövettük ezt az adminisztratív hibát, melyet azóta orvosoltunk. Módosított SZMSZ-ünket a következő közgyűlésnek kell elfogadnia. Ha már szóba került ez a téma, szeretném megjegyezni, hogy a sajátos, más intézményektől való eltérések miatt borzasztóan nehezített egy színházat önálló gazdálkodás nélkül vezetni. De amíg az EKVI alá tartoztunk, mindent sikerült szabályosan, időben megoldani, nagyon jó munkakapcsolat alakult ki.
– Hogyan tovább?
– Fenntartó önkormányzatunknak a színházzal szemben folytatott sorozatos helytelen gyakorlata, a városvezetés, kivált a polgármester egyéb, szívós aknamunkája mára olyan helyzetbe hozta az intézményt, amelyből segítség nélkül nem lehet felállni, de bizakodunk. Sokat jelent, hogy a pandémia és a rezsiválság gödreiből kikászálódva, nőtt a bérletesek száma. Reménykedtünk, hogy közönségünk megérti, bérletvásárlással tudnak a legtöbbet segíteni, hogy Eger 37 évvel ezelőtt, nagy nehézségek árán újraalapított színháza, önálló társulata megmaradjon. Sikeresen indult az évad. Vidámra hangolt, különleges színházi csemegét kínáló előadásokkal várjuk vissza, minél nagyobb számban, nézőinket!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














