Lépjen kapcsolatba velünk

Ekkor érkezik az emelt összegű nyugdíj

Nyugdíj

Ekkor érkezik az emelt összegű nyugdíj

Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Már nem kell sokat várni, hamarosan megkapják a nyugdíjasok és más jogosultak is az emelt összegű járandósságot. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember végén jelentette be, hogy a magyar nyugdíjasok novemberben csaknem félhavi nyugdíjjal kaphatnak több pénzt. Ezt követően pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy október eleji Kormányinfón arról számolt be, hogy a korábbi 15 százalékos nyugdíjemelést kiegészítik további 3,5 százalékkal, ugyanis a kormány úgy számolt, hogy idén a nyugdíjas infláció 18,5 százalék lesz – írja az Atv.hu.

Most pedig az is kiderült, hogy a nyugdíjasok mikor kaphatják kézhez a megemelt nyugdíjösszeget. A Pénzcentrum kiemelte, hogy a nyugdíj utalása, illetve kézbesítése most is a meghatározott rend szerint történik: az utalás mindig a hónap 12. munkanapjához legközelebb eső munkanapon történik, ez idén novemberben 10., péntek lesz. Azok, akik postai úton kérték a járandósságot, az úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárban nézhetik meg, hogy pontosan mikor érkezik a pénz. 

A nyugdíjak kifizetése nyugellátási utalványon történik készpénzben, a címzett lakóhelyén, összeghatártól függetlenül. A lap kiemelte azt is, hogy általánosságban igaz, hogy a hónap 15. napjáig meg szoktak érkezni a nyugdíjak a postán keresztül is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL