Hat hónap alatt több mint hatezerszer hívta fel és küldött SMS-t volt párjának egy kerecsendi férfi. A férfi végül odáig ment, hogy kiderítette volt párja új munkahelyét is, ahol megjelent és keresni kezdte a nőt, aki a mellékhelyiségben bújt el az őt zaklató vádlott elől.
A Büntető Törvénykönyv alapján, aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a bűncselekmény gyakori korábban egymással szerelmi kapcsolatban álló felek között, ha a korábbi jó viszony megromlik. Ilyen esetben súlyosabban minősül a cselekmény, mivel az, aki a zaklatást házastársa, volt házastársa, élettársa, vagy volt élettársa sérelmére követi el, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az Egri Járási Ügyészség most egy ilyen eset kapcsán nyújtott be vádiratot.
A vád szerint a kerecsendi férfi és volt élettársa között 2021 nyarán szakadt meg a kapcsolat. Ezután a vádlott telefonon – hívások és sms-ek formájában – napi szinten kereste volt kedvesét. A férfi mintegy hat hónap alatt összesen több, mint 6300 alkalommal próbált meg kapcsolatban lépni volt élettársával, így a nő mindennapi életvitelébe kérése nélkül beavatkozott.
A férfi végül odáig ment, hogy kiderítette volt párja új munkahelyét is, ahol megjelent és keresni kezdte a nőt, aki a mellékhelyiségben bújt el az őt zaklató vádlott elől.
Az ügyészség volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás vétségével vádolja a férfit – közölte Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
A vádhatóság vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a nő döntését feldolgozni képtelen férfival szemben.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















