Lépjen kapcsolatba velünk

Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja

Nyelvvizsga

Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja

Ez a cikk több, mint 2 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magasabb összegben igényelhető vissza az első sikeres nyelvvizsga díja – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.

Hornung Ágnes a közleményében felidézte, hogy a kormány a gyermeket nevelő családok támogatása mellett számos intézkedéssel segíti a fiatalok életkezdését, munkavállalását és csökkenti anyagi terheiket. Ezek közül a nyelvvizsga-támogatás a fiatalok versenyképességének és mobilitásának növelését szolgálja, emellett hozzájárul ahhoz, hogy egyenlő esélyeket teremtsen az életkezdésben függetlenül attól, hogy a fiatal kedvező vagy kevésbé kedvező anyagi háttérrel rendelkezik.

Az államtitkár hangsúlyozta:

2024. január 1-jétől tovább emelkedett az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához nyújtott támogatás, így az érintettek akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek a vizsgadíjból.

A tájékoztatás szerint a támogatást azok a 35 év alatti fiatalok igényelhetik, akik sikeresen teljesítették első középfokú (B2) vagy felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsgájukat, illetve első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsgájukat. A költségeket ebben az esetben a minimálbér 25 százalékának mértékéig az állam utólag megtéríti, ez 2024-ben már 66 700 forint az eddigi 58 000 forint helyett.

Az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított 1 éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál.

A nyelvvizsga-támogatással azok a fiatalok is élhetnek, akik már rendelkeznek nyelvvizsgával, ám annak egy magasabb fokozatát szeretnék megszerezni vagy egy új nyelvből tennének vizsgát – ismertette az államtitkár. A közleményben kitért arra is, hogy idegen nyelv elsajátítására sokaknak a legideálisabb időszak az, amikor otthon vannak a kisgyermekükkel, ugyanakkor a kormány nemcsak az édesanyákra gondolt, hanem az édesapákra és nagyszülőkre is, ezért

2020. július 1-jétől a támogatásra jogosultak köre kibővült a csedben, gyedben, gyesben részesülő édesanyákkal, édesapákkal, valamint és nagyszülői gyedben részesülő nagyszülőkkel is, életkori megkötés nélkül.

A támogatást 2018. január 1-je óta már több mint 171 ezer nyelvvizsgázó igényelte, összesen több mint 5,8 milliárd forint értékben – tudatta Hornung Ágnes.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.