Lépjen kapcsolatba velünk

Bámulatos fotót lőttek a Bükkből a Magas-Tátráról

Berencsi photo 1 e1707201747756 1140x643

Bámulatos fotót lőttek a Bükkből a Magas-Tátráról

Ez a cikk több, mint 2 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pazar felvételt készített a Bükkből, pontosabban Bánkútról a Magas-Tátra egyik csúcsáról Berencsi Gyula vasárnap.

A festmény hatású fotó kézzelfogható közelségbe hozza a Kárpátok vonulatait, szépen kirajzolódik rajta a magashegység jellegzetes, csipkézett hegygerince. A Nagyszalóki-csúcs a Magas-Tátra egyik legszebb részén helyezkedik el, az év nagy részében hófödte csúcs a tengerszinttől 2452,4 méter magasságba nyúlik az ég felé.

FACEBOOK / BERENCSI PHOTO

A felvételt Berencsi Gyula készítette 2024. február 4-én a Petőfi-kilátóból, Bánkútnál.

Most először sikerült megörökítenem a hegycsúcsot. Korábban már hallottam róla, hogy ha elég tiszta a levegő, akkor a Petőfi-kilátóból szépen látszódik a Tátra. Már terveztem egy ideje, hogy szerencsét próbálok vele

– mondta a fotós a Sokszínű vidéknek.

Berencsi Gyula azt is elárulta, hogy nagyjából 5 éve fotóz rendszeresen, hobbi szinten. Minden téma érdekli, kedvence a természet és a tájfotózás.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.