Lépjen kapcsolatba velünk

Továbbra is sok az influenzás Magyarországon 

Influenza

Továbbra is sok az influenzás Magyarországon 

Ez a cikk több, mint 2 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

55 100-an fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel az országban múlt héten a figyelőszolgálatban részt vevő szakemberek jelentései alapján, számolt be róla a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön közzétett jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 286 ezren jelentkeztek orvosuknál. 

55 100-an fordultak orvosukhoz influenzás tünetekkel az év 8. hetében Magyarországon, ami körülbelül 9 százalékkal kevesebb a múlt heti adatokhoz képest. Akut légúti fertőzés tüneteivel 286 ezren jelentkeztek orvosnál, számuk szintén valamelyest csökkent. 

Február 19. és 25. között – az influenzás betegek 40,3 százaléka volt gyerek, 29,1 százaléka a 15-34 évesek, 22,5 százaléka a 35-59 évesek és 8,1 százalékuk a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

Úgy fogalmaztak, a vizsgált légúti mintákban az influenza pozitivitási arány 41,1 százalék, a SARS-CoV-2 pozitivitási arány 2,5 százalék volt. 

A múlt héten akut légúti megbetegedés halmozódásáról Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből számoltak be. A megbetegedések három óvodát, egy általános iskolát és három szociális intézményt érintettek. 

Múlt héten 357 embert vettek fel kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 42-en szorultak intenzív ellátásra.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL