Lépjen kapcsolatba velünk

Sok sikert hozott a tanév a Egri Lenkey János Általános Iskolának

Lenkey

Sok sikert hozott a tanév a Egri Lenkey János Általános Iskolának

Ez a cikk több, mint 2 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Egri Lenkey János Általános Iskolának a 2023/2024-es tanév sok sikert hozott. Többek közt részt vettek az Erasmus+ programban, az iskola újabb öt éven át viselheti az akkreditált kiváló tehetségpont címet. Tanulóik a humán és természettudományos területen is dobogós helyezéseket értek el megyei és országos versenyeken egyaránt. A tanévzárás is különleges lesz, a nyolcadikosos Dobó téri tánca után, a tanulók a strandon zárják az évet.

Az Erasmus+ programban a tanári mobilitás mellett a diákok mobilitása is megjelent. Tanulók Portugáliában és Szlovéniában is jártak, illetve fogadtak vendégeket ezekből az országból. Az Erasmus+ programban megvalósított Tanuljunk élmények által! című projektjük az Európai Bizottság alapította Európai Innovatív Tanítási Díjra jelölték általános iskolai kategóriában.

Az iskolában innovatív tanítási módszerekkel folyik a tehetséggondozás, melynek eredményeként a Lenkey újabb öt éven át viselheti az akkreditált kiváló tehetségpont címet. A tehetséggondozás sikerességét a tanulmányi versenyeken elért kiváló eredmények bizonyítják. A tanulók humán és természettudományos területen is dobogós helyezéseket értek el megyei és országos versenyeken egyaránt.

A Lenkeyben a hagyományok őrzése, az élménydús programok szinte mindennaposak. A gyerekek nevelésében, oktatásában fő céljuk, hogy diákjaink ne csak gyökereket eresszenek, de szárnyakat is kapjanak. Immár öt éve hagyomány, hogy a ballagó nyolcadikosok a Dobó téren tánccal búcsúznak az alma matertől.

Idén, június 13-án (csütörtökön) 16 óra 30 perctől táncolnak végzőseink, mely eseményre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt

-hívta fel rá a figyelmet Bíró Csaba igazgató.

A tanévzáró is rendhagyó lesz. 2019 után idén újra a strandon zárja a tanévet a Lenkey közössége. Gyerekek, szülők, pedagógusok együtt búcsúztatják a tanítási évet. Zene, finomságok, csúszda, tombola, játékok és remélhetőleg igazi strandidő garantálja a jó hangulatot.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL