Az Egri Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt összesen kilenc személlyel szemben emelt vádat a közelmúltban.
A vád szerint egy házaspár és a feleség testvére 2020 májusában elhatározták, hogy csekély jövedelmük kiegészítése céljából Pétervásárán új pszichoaktív anyagot fognak árulni. A nő feladata elsősorban a tevékenységük koordinálása volt, telefonon keresztül tartotta a kapcsolatot a beszerzési forrásaikkal, szervezte az értékesítésre szánt új pszichoaktív anyagok beszerzését, valamint az új pszichoaktív anyagok kereskedelméből származó bevételeket is kezelte. Információi alapján közeli hozzátartozói végrehajtották az új pszichoaktív anyagok beszerzését. A fogyasztók kiszolgálásában mindhárman részt vettek.
Mivel a házaspár tagjai nem fogyasztottak új pszichoaktív anyagot, a beszerzések során kóstoló személyeket alkalmaztak, akiknek az volt a feladata, hogy ellenőrizzék az értékesítésre szánt új pszichoaktív anyagok megfelelő minőségét még a vásárlás végbemenetelét megelőzően.
A családtagok a fogyasztóik részére legalább 92,8 gramm új pszichoaktív anyagot értékesítettek, melyből legalább 519.000 forint jövedelemre tettek szert.
A férj 2018 évben az ózdi vásárban több működőképes, lőfegyvernek minősülő légfegyvereket vett, melyeket otthon tartott, a baj ebben az esetben az volt, hogy ezek megszerzésére és tartására nem rendelkezett engedéllyel, így neki lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt is felelnie kell.
Az Egri Járási Ügyészség most benyújtott vádiratában a család minden tagja vonatkozásában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A képek a rendőrség helyszíni szemléjén készültek. A képen a kiadagolt anyag látható alufóliába csomagolva.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












