Lépjen kapcsolatba velünk

Virágok, fák, kertek – ingyenes egri városnéző sétára várják az érdeklődőket

Eger virág nyár

Virágok, fák, kertek – ingyenes egri városnéző sétára várják az érdeklődőket

Ez a cikk több, mint 1 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Virágok, fák, kertek témában ingyenes városnéző sétára várják a városi zöld értékek iránt is érdeklődőket Eger történelmi belvárosában az Egri Bor Ünnep második napján.

Az Eger Városi Turisztikai Kft. egy belvárosi sétát szervez, ahol szakavatott vezetők segítségével fedezhetik fel a városba érkező vendégek az épített örökséget és az azt körülölelő parkokat, védett fákat és egynyári növényeket.

A másfél órás séta július 12-én 10 órakor indul az Egri Érseki Palota Díszkertjéből, ahonnan az Érsekkert érintésével a Megyeháza udvaráig sétálnak a résztvevők. Az esemény házigazdái a szakmájuk jeles képviselői lesznek:

• Badacsonyiné Bohus Gabriella, idegenvezető

• Ferenczy Tamás, Eger Város főkertésze

• Hacsi Tamás, tájépítész

A városnéző séta a Virágos Magyarország versenyhez kapcsolódik.  A környezetszépítő verseny célja, hogy olyan vonzó településképek épüljenek, amelyek kialakítása a fenntartható fejlődés jegyében történik.

A közösségépítés is a célok között szerepel. Fontos, hogy a városok és falvak lakóinak életminősége javuljon, és hogy a környezettudatos gondolkodás a mindennapjaik szerves részévé váljon. A megmérettetés a természeti és az épített örökség megőrzéséhez és gyarapításához is hozzájárul.

A Virágos Egri Sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött a https://visiteger.com/programok/osszes/viragos-egri-seta oldalon.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.