Lépjen kapcsolatba velünk

Darazsak és köves, csúszós ösvények nehezítik az erdei kirándulást 

lódarázs

Darazsak és köves, csúszós ösvények nehezítik az erdei kirándulást 

Ez a cikk több, mint 1 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megnőtt a darázsveszély az erdőben, mivel a hosszan tartó meleg időszak kedvez a darazsak fejlődésének. Néhány fontos információ az Egererdő Zrt.-től.

A rovarok főként a déli kitettségű tölgyerdőkben építenek fészket, de más fafajú erdőkben is előfordulnak. Sokszor hallható is egy-egy fészek, vagy darázsraj, hiszen a rovarzúgás már messziről felhívja a túrázók figyelmét a veszélyre, amit mindenképpen érdemes kikerülni!

A darazsak mellett az erdei kiránduláskor nagyon oda kell figyelnünk a lábunk alá, hiszen a poros, száraz, kőgörgeteges ösvényeken nagy a csúszásveszély. 

Fontos, hogy az erdőlátogatók bokát jól tartó zárt lábbeliben, elegendő étellel, vízzel együtt túrázzanak és az ösvényekről ne térjenek le. 

Ha bármilyen probléma adódik, a 112-es segélyhívó számon kérhető segítség. De ahhoz, hogy a bajbajutott vándor elérhesse a mentőket, és a segítségnyújtók is könnyen megtalálják a sérültet az erdőrengetegben, két dolog mindenképp szükséges: 1. működő mobiltelefon, 2. beazonosítható erdei helyszín (pl.: turistaösvény, tisztás, stb. )

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.