A Füzesabonyi Járási Ügyészség jelentős értékre, egy közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével vádol egy jelenleg börtönbüntetést töltő 36 éves férfit. Az általa elkövetett bűncselekmény büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
A vádirat szerint a terhelt tavaly május 16-ára virradóan Kálban eltulajdonított egy utcán parkoló, közel hétmillió forint értékű teherautót, amiben benne maradt az indítókulcs, és egy forgalmi engedély is. A férfi a szerzeményével Tarnabodra hajtott, ahol a járművet többeknek megpróbálta kéz alatt eladni. Miután ez nem sikerült, kivezetett a határba, és a megrongálódott autót egy sáros földúton hagyta. A lopás sértettje később ezen a helyen akadt rá a tulajdonára – közölte Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság három év börtönt és három év közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabjon ki az autótolvajjal szemben akkor, ha a lopást – amit eddig tagadott – az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri.
A fotón az ellopott teherautó látható a megtalálási helyén.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












