Lépjen kapcsolatba velünk

Csupa jó hír jön az egri sakkozókról

Sakk

Csupa jó hír jön az egri sakkozókról

Ez a cikk több, mint 1 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szeptemberben a Budapesten megrendezett Sakkolimpiára figyelt a világ, ahol az Egri Bolyky Bástya Sakk Eygesülettől Lázárné Vajda Szidónia remekül helyt állt, 9-ből 7 ponttal, veretlenül, az első számú női csapat legmegbízhatóbb tagja volt, saját tábláján a 6.legjobb eredmény érte el.

Szidónia az Olimpia után a visszavonulását fontolgatta, de egy ilyen jó eredmény után remélem meggondolja magát – fogalmazott az Eger Híreknek az egri egyesület elnöke.

Vajda Albert azzal folytatta, a Sakkolimpia alatt és utána csapatunk játékosai több versenyen is részt vettek,amelyek egy kicsit háttérbe szorultak. Szeptember 21-én részt vettünk a negyedik alkalommal megrendezett Apci Szüreti Sakk-Kupán, ahol Sr. Vajda Albert a 6. helyen végzett, a 12 éves Kovács Kolos Regő a legjobb 18 év alatti játékos díjat nyerte el – ismertette saját eredményét is belefoglalva az egyesületi elnök. A következő hét végén Salgótarjánban vettünk részt a 28. Tarján Kupán, ahol heten képviseltük az egri sakkot, mindnyájan az Egri Bolyky Básty SE játékosai – folytatta Vajda Albert. Négyen a főversenyen

játszottunk, ahol 7 forduló után Sr. Vajda Albert a harmadik helyen végzett 5 ponttal, Kovács Kolos Regő 4,5 ponttal 5. lett, de Ő nyerte a 15 év alatti serdülők versenyét. Az erős felnőtt mezőnyben nagyszerűen küzdöttek Prepelita Kevin és Prokaj Dominik ifi játékosaink is. A gyerek csoportban a 11 éves fiúk között Ferencz Ádám második helyen végzett 7-ből 4 ponttal, Nagy Levente 3,5 ponttal negyedik, Kántor Keve 2,5 ponttal ötödik lett.

Október 6-án a Szegeden megrendezett Kale Kupán vettünk részt Kovács Kolos Regő tanítványommal, amelyet egy török étterem támogatásával rendezett meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Sakkszövetség. Regő egy négy fordulós FIDE versenyen vett részt, ahol 2,5 ponttal a hatodik helyen végzett a 18 fős mezőnyben és 16 ÉLŐ ponttal gyarapította értékszámát, a 14 év alatti korcsoportban második lett – ismertette az elnök. A 16 fős FIDE Rapid csoportban Sr. Vajda Albert 7-ből 4,5 ponttal negyedik lett és 4 Rapid ÉLŐ pontot is szerzett.

Csapatunk játékosai az október 20-án induló Heves-Nográd Vármegyei felnőtt és serdűlő csapatbajnokságra készülnek, amely ebben a szezonban Gyöngyösön lesz. November 3-án startolnak a nemzeti csapatbajnokságok is, az NB II Erkel csoportban Budapesten a Testnevelési Főiskola csapata ellen kezdünk – tájékoztatott Vajda Albert, az Egri Bolyky Bástya SE elnöke.

(A nyitókép illusztráció.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.