A napokban rendezték meg a Belügyminisztérium Országos Pontszerző Fekvenyomó Bajnokságot. A soroksári megmérettetésre csaknem kétszázan neveztek, a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot két gyöngyösi hivatásos tűzoltó, Csonka Levente és Szeszták Bence őrmesterek képviselték.
A sporteseményt az Országgyűlési Őrség szervezte meg, melyen a belügyminisztériumi szervek dolgozói vettek részt. A bajnokságra a nők négy, a férfiak öt súlycsoportban adhatták le nevezéseiket. A verseny a Magyar Erőemelő Szövetség Versenyszabályzata alapján zajlott.
Az egyéni versenyszámban a kinyomott súly alapján dőltek el a helyezések.
Bence a középmezőnyben zárta a versenyt, Levente kategóriájában, a 85 kg-os súlycsoportban 150 kilogrammot teljesítve a második helyen végzett.

Az erős mezőnyben elért kiemelkedő sportteljesítményéért a katasztrófavédelem főigazgatója a rendezvényen különdíjat adományozott számára. A dobogós helyen végzett őrmester rendszeresen próbára teszi erejét, 2018-ban a Belügyminisztérium fekvenyomó bajnokságán súlycsoportjában és abszolút junior kategóriában is első helyen végzett, 2019-ben pedig ugyanezen versenyről szintén aranyéremmel tért haza.
Beküldött fotó, Csonka Levente
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















