Jármű önkényes elvételének bűntettével vádol az Egri Járási Ügyészség egy 26 éves férfit.
A vádirat szerint a terhelt idén nyáron mint alkalmi munkás utazott egy furgonban, melynek vezetője rövid időre megállt Bélapátfalván egy ház előtt, ahová a sofőr bement egy rövid látogatásra. Az anyósülésen helyet foglaló vádlott néhány perc elteltével úgy gondolta, hogy a várakozási időt elüti egy kis kocsikázással, megy egy kört az autóval a környéken. Ennek megfelelően – a hátsó ülésen helyet foglaló testvére megkérdezése nélkül – átült a kormányhoz, beindította a motort, és vezetni kezdett annak ellenére, hogy sosem volt jogosítványa.
A tervezett rali nem tartott soká, mivel a száguldozó vádlott a település szélén lehaladt az útról és az árokba borult. A balesetben csak ő maga sérült könnyebben, ártatlan testvére egy karcolás nélkül úszta meg a bűncselekménynek minősülő kalandot.
A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság – tárgyalás mellőzésével – ítélje végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre az elkövetőt, akinek a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét is – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













