Trafibox telepítését javasolta Gulyás László alpolgármester a csütörtöki közgyűlésen a Mindszenty utca – Csokonai utca szakaszán.
A Vörösmarty út városunkban jelentős forgalmat bonyolító útszakasz, különösképpen a reggeli és délutáni csúcsidőszakokban. A dugó elkerülése érdekében az autósok a Hajdúhegy városrész Mindszenty utcát és Csokonai utcát magában foglaló részét mintegy elkerülő útként használják – fogalmazott a 7. sz. vk képviselője, alpolgármester.
Hozzátette – a lakossági visszajelzések alapján az autósok nagy része nem tartja be a gépjárművek számára meghatározott sebességhatárt, ezért közlekedésbiztonsági szempontból feltétlenül indokolt legalább egy trafibox létesítése, kihelyezése a Mindszenty utca – Csokonai utca szakaszán írta előterjesztésének indoklásában Gulyás László alpolgármester. A box telepítése nagyjából 3 millió forint, éves karbantartásra további 2 millió forinttal kell majd számolnia az önkormányzatnak jövőre, ha megszavazzák a javaslatot.
Egy gyalogátkelőhely van csak az útszakaszon és egy darab trafibox nem fogja megoldani a problémát, úgy véli több átkelőhely kellene, azzal lehetne lassítani a forgalmat Huszti Péter szerint. Bódi Zsolt szerint városszerte probléma a gyorshajtás, többek közt a Felvégi utcában is. Bizottsági ülésen is felmerült a gyalogátkelőhelyek kialakítása, de ennek több mindennek meg kell felelni, többek között járdakapcsolatnak kell lenni – tette hozzá.
Pál György javasolta, hogy több sebességfelhívó táblát helyezzenek ki. Bognár Ignác szerint „zebracsordát” kellene telepíteni.
19. napirendi pontként hasonlót javasolt Domán Dániel is a kétfarkú kutyások képviselője, mint elmondta, szerinte az ő előterjesztése volt hamarabb.
Vágner Ákos polgármester elmondta, rengeteg olyan utca van a városban, ahol sok a gyorshajtás és gyalogátkelőhelyek, trafiboxok kellenének, de jelenleg kármentésben van a város a költségvetés tekintetében.
Elfogadták az előterjesztést, lesz trafibox a Hajdúhegyen.
Korábban írtuk:
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














