Lépjen kapcsolatba velünk

Fellobbant a negyedik gyertya lángja Eger adventi koszorúján

Eger4 advent

Fellobbant a negyedik gyertya lángja Eger adventi koszorúján

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Fellobbant a negyedik gyertya lángja Eger adventi koszorján, mely a szeretetet szimbolizálja. A gyertyát dr. Ternyák Csaba érsek gyújtotta meg.

Csak a szeretet képes békét és igazságosságot, szabadságot hozni. Erre emlékeztet a karácsony

– fogalmazott Vágner Ákos polgármester az ünnepi eseményen. Hozzátette – többször kellene emlékeztetnie magát az emberiségnek, hogy az igazán fontos dolgok láthatatlanok. Ilyen a szeretet is. Kívánom, hogy mindannyian szeretteink körében tölthessük a karácsonyt. Ne feledjük azokat sem, akiket egykor szerettünk, de már az égi világból tekintenek ránk. A szeretet soha el nem múlik. Szeretném ha ezt a mondatot elvinnék magukkal. Áldott és békés ünnepet kívánt.

A negyedik gyertyát Dr. Ternyák Csaba egri érsek gyújtotta meg. Az érsek az evangéliumból elolvasta Mária látogatását Erzsébetnél, majd áldást mondott.

Fotó: Eger Város Hivatalos oldala/facebook

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL