Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Kerek, puha és édes, mi az?

B1Q1210

Kerek, puha és édes, mi az?

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egerben, három helyen teszteltük az egyik legkülönlegesebb és legnépszerűbb nyalánkságot.

_B1Q0988-2

 

Elég csak annyit mondani, hogy gőzgombóc, és összefut a nyál az ember szájában. Már maga az elnevezés is kíváncsiságot ébreszt azokban, akik még most hallanak először róla. Egy gombóc, ami gőzölög? Vajon mi lehet benne? Összegyűjtöttük azokat az egri helyeket, ahol ez a finomság kapható, és leteszteltük őket.

Az első állomás az Agria Parkban volt. Azonnal megkaptuk a melegnek semmiképp nem mondható gőzgombócunkat, amit pudingszerű massza borított. A gombóc belsejét szilvalekvár ízesítette. Összességében hamar eltelítődött az ember a tésztától és a puding édes ízétől.

_B1Q0991-2

Az utunk ezután a Nemzeti Étterembe vezetett. Ízlésesen, félbevágva tálalták elénk az ínyencséget, és így a töltelék sem okozott meglepetés, ami hasonló volt, mint az előző helyen. Ebben az esetben sodót öntöttek a gombóc köré, a tetejére pedig porcukrot és mákot szórtak. Meghagyták nekünk a lehetőséget, hogy mi magunk tunkoljuk a mártásba a puha finomságot, amit frissen készítettek el nekünk.

_B1Q0999-2

Végül az utolsó állomásunk a Falánk Fanny volt. Kellemesen meleg gombócka fogadott minket, könnyű tésztája és ízletes sodója csak úgy etette magát. A belsejében szintén hasonló gyümölcsíz várt ránk. Bevalljuk őszintén a mi tetszésünket ez az elkészítés nyerte el a legjobban.

_B1Q1217-2

 

Ha ezek után megkívántad a gőzgombócot, ne habozz. Minimális eltéréssel, nagyjából megegyező áron kóstolhatod. Az meg, hogy kinek melyik jön be a legjobban, ízlés kérdése.

Jó étvágyat hozzá!!!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.