Lépjen kapcsolatba velünk

Megrendezte a Szülők Akadémiáját az MCC egri képzési központja

303A4414 Enhanced NR

Megrendezte a Szülők Akadémiáját az MCC egri képzési központja

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Konfliktuskezelés — hogyan és hol?

„A gyerek nem abból tanul, amit hall, hanem amit lát mint példa” – hangzott el az MCC egri képzési központjában tartott Exkluzív Szülők Akadémiáján. Az előadó, Fehérpataky Balázs „Nem menjen le a nap haragotok felett – Konfliktuskezelés az iskolában” című előadásában kiemelte, mindannyiunknak van egy vagy többfajta konfliktuskezelési módszerünk, azonban ezek nem mindig helyesek, vagy nem mindig jól vannak megválasztva az adott szituációban.

Az előadó, aki jelenleg az MCC Fiatal Tehetség Programjának vezetője, több évtizedes pedagógusi és konfliktuskezelési tréneri gyakorlata által az elméleti megalapozásokon túl számos gyakorlati tanácsot is adott a megjelenteknek. 

„Sok esetben nem merünk vagy nem tudunk kritikát megfogalmazni a másik felé”

– emelte ki beszédében a szakember, aki azt is elmondta, hogy a jó kritika ismérvei a következők: körül határolt, mérhető, tárgyilagos, a cselekedetre és nem a személyre irányul. „A kritika után pedig az elismerés is nagyon fontos, hiszen minden ember vágyik a pozitív visszacsatolásokra is” – mondta a FIT vezetője.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.