Szombaton egy hidegfront közelíti meg hazánkat, emiatt északkelet felől majd egyre szárazabb levegő érkezik fölénk, ami inkább a nap második felében érezteti hatását, akkortól csökken határozottabban a felhőzet és a csapadékhajlam. Délelőtt azonban még több lesz felettünk a felhő, és főként a Dunántúlon több helyen fordulhat elő eső, zápor. Vasárnaptól egyre nagyobb területen száraz, napos idő várható – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Az ország nyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, ott eső valószínű, míg a keleti országrészben – lassan csökkenő számosság mellett – záporok, zivatarok fordulhatnak elő. Éjszaka legkisebb eséllyel a Tiszántúlon eshet, majd szombat délutántól máshol is csökken a csapadékhajlam, északkelet felől egyre nagyobb területen süt ki a nap. Legtovább a nyugati, délnyugati tájak maradnak felhősek. Ma a Dunántúlon helyenként, szombaton már az ország keleti felén is több helyen lesz erős az északias szél, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 23 fok között valószínű, a legtovább felhős nyugati, délnyugati tájakon lesz a leghűvösebb, míg a déli, délkeleti tájakon a legmelegebb idő.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!










