A Bükki Művészeti Napok Barokk Fesztivált 2014 óta rendezzük meg a stílushoz egyik legközelebb álló barokk városban, Egerben és a környékbeli településeken.
Alapvető célunk, hogy a történelmi Magyarország emlékeinek bemutatásával – elsősorban a barokk zenén keresztül – népszerűsítsük az igényes kultúrát a kissé árnyékban lévő településeken is, így próbálunk minél több vidéki helyszínt (Bélapátfalva, Dédestapolcsány, Feldebrő, Noszvaj…stb) bekapcsolni a rendezvények sorába – írják a szervezők.
Fontosnak tartják, hogy a hazai élvonalbeli művészek mellett a fiatal pályakezdőket és a határon túli magyar együtteseket is megismertessük a közönséggel.
A nemzetközi művészeti együttműködések keretében az európai zenetörténet kialakulását, fontos irányait, helyszíneit mutatják be.
(Az utóbbi években meghívott vendégeink között szerepelt a Transylvania Barokk Együttes, valamint a kolozsvári Flauto Dolce Régizenei Együttes is.)
Színes palettával rendelkező zenei eseményeik a néhány fős együtteseket éppúgy magukba foglalják, mint a nagyobb apparátussal rendelkező kamaraopera előadásokat, vagy a szimfonikus zenekari koncerteket.
Részletes program:
2025. június 27. 17:30 – Farkas Ferenc Zeneiskola
- A szív békéje – a Tercina együttes műsora, közreműködik Pápai Erika (színművész)
2025. június 27. 18:30 – Ciszterci Templom, mellvéd
- Térzene – az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese, művészeti vezető: Gulyás László
2025. június 27. 19:00 – Ciszterci Templom
- Laudate Dominum (Palestrina 500) – a Cantus Agriensis Kórus hangversenye, vezényel: Gergely Péter Pál
2025. június 28. 18:30 – Ciszterci Templom, mellvéd
- Térzene – az Egri Szimfonikus Zenekar Rézfúvós Együttese, művészeti vezető: Gulyás László
2025. június 28. 19:00 – Ciszterci Templom
- Henry Du Mont művek énekes szólisták – Capella Du Mont Énekkar, Savaria Barokk Zenekar, vezényel: Gesztesi-Tóth László
2025. június 29. 11:00 – Érsekudvar (Széchényi u.)
- Pastorale – Egri Szimfonikus Zenekar matiné hangversenye, vezényel: Szabó Sipos Máté
2025. június 29. 12:30 – Egerszalók, református templom
- Nyári Muzsika – a Musica Aulica Együttes hangversenye, művészeti vezető: Kovács István
2025. június 29. 17:00 – Kopcsik Marcipánia udvara
- Mozart: A varázsfuvola (keresztmetszet) – a Budapesti Kamaraopera előadása, művészeti vezető: Németh Pál
A belépés díjtalan!

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















