Lépjen kapcsolatba velünk

Idén is akadálymentes lesz az állami ünnepünk – videó

Nyitrai Zsolt

Idén is akadálymentes lesz az állami ünnepünk – videó

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A fogyatékosságügyi szervezetek és a kormány együttműködésének eredményeként idén is odafigyelnek a speciális szempontokra augusztus 20-án.

Szent István ünnepének fő eseményei fizikailag és infokommunikációs szempontból is akadálymentesített formában valósulnak meg, így azoknak mindenki egyenlő módon részese lehet – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára a videóban azt közölte: idén az állami ünnepen is gondoskodnak arról, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a programok.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány idén egy 19 helyszínen megvalósuló hatnapos rendezvénysorozattal ünnepli Szent István napját, az államalapítás ünnepét. Hozzátette, a programsorozat csúcspontját Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshow-ja jelenti majd augusztus 20-án este.

Nagy Vivien, Európa-bajnok bronzérmes boccia versenyző kifejtette: fogyatékossággal élőként nagy öröm számára, hogy idén is akadálymentesen tekintheti meg az augusztus 20-i tűzijátékot.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.