Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Egri Szakaszmérnöksége október 1-jén megkezdte az Eger-patak két, legrosszabb állapotban lévő szakaszának karbantartását. A beavatkozásra a meder jelentős feliszapolódása és hordaléklerakódása miatt van szükség.
A munkálatok első ütemében a Károlyi Mihály utca és a Kalcit köz közötti szakaszon tisztítják ki a medret, ezzel biztosítva a víz gyorsabb áramlását, valamint megerősítik a két oldali védőtöltést. Ezt követően a Knézich Károly utcai híd és a Mária utcai gyaloghíd közötti szakaszon távolítják el a mederből azokat a hordalékhalmokat, amelyek már szinte szigetszerűen emelkednek ki.
Mindkét terület kijelölése az önkormányzat kezdeményezésére és együttműködésével történt. A város a kivitelezés során minden szükséges segítséget megad, hiszen az itt lévő ingatlanok védelme többször is indokolta már a védekezést – például homokzsákok kihelyezését – nagyobb felhőszakadások után.
A szakemberek a természet védelme érdekében az őszi időszakot választották a munkálatokra, így minimalizálva a környezet terhelését.
A kivitelezés és a kitermelt anyag elszállítása idején a Balassi Bálint utcai, patak melletti belső parkolóban rövid ideig forgalomkorlátozásra kell számítani.
A karbantartás befejezésével az Eger-patak belvárosi szakasza biztonságosabbá válik, és a jövőben jobban ellenáll majd a hirtelen áradásoknak. Az önkormányzat kéri a környéken élők türelmét és együttműködését a munkálatok ideje alatt.
A fotó illusztráció!

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!