Lépjen kapcsolatba velünk

Hétvégén újra változékonyabbra fordul az idő – videó

Hétvégén újra változékonyabbra fordul az idő – videó

Az átmeneti nyugodtabb időt egy északnyugat felől érkező frontálzóna szakítja meg. Szombaton a nap második felétől megnövekszik a csapadékhajlam.

Éjjel többnyire derült vagy gyengén felhős idő valószínű, de a Tiszántúlon sok maradhat a felhő. A keleti határ mentén gyenge eső előfordulhat. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalra keleten is mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően -4 és +5 fok között alakul, de a felhős és kissé szeles Tiszántúlon ennél enyhébb maradhat az idő. 

Szombat délelőtt a Tiszántúlon is csökken a felhőzet, általában sok napsütés várható, majd délutántól nyugat felől gyors ütemben beborul az ég. Délig csak a keleti határnál lehet gyenge eső, majd kora estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, zápor. A délnyugatira, délire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között várható. 

Vasárnap frontális felhőzet és csapadéksáv vonul át északnyugat felől az ország felett, melyből a nap első felében még többfelé várható eső, zápor. Délután délen és keleten is csökken a csapadékhajlam, estére északnyugaton már fel is szakadozhat a felhőzet, még a nap is előbukkanhat. A déli, délnyugati szél északnyugatira, nyugatira fordul, megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos északkeleti, esetleg délnyugati tájakon 10 fok alatt maradhat a maximum. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.