Idén is ünnepi hangulatba borul Eger belvárosa: a város egyik legnépszerűbb téli rendezvénye, az Eger Advent ezúttal is sokszínű programokkal, fényekkel és illatokkal várja a látogatókat. Az esemény az októberi közgyűlésen is téma volt.
A korábbi évekhez képest azonban fontos változás történt a szervezésben. Míg eddig az Agria Film Kft. bonyolította le a rendezvényt, idén az EVAT Zrt. rendezvényszervező divíziója veszi át a szervezési feladatokat – hangzott el a testület minapi ülésén.
A tervek szerint az esemény összesen 46 millió forintból valósul meg, ebből 30 millió forintot az önkormányzat biztosít, míg a fennmaradó 16 millió forintot önerőből fedezik.
Ünnepi hangulat és látványos programok
Bár a részletes programlista még nem ismert, az már biztos, hogy fellépésekre és kulturális programelemekre több mint 15 millió forintot különítettek el. A szervezők célja, hogy a rendezvény minden korosztály számára nyújtson élményt – a családoktól kezdve a fiatalokig, egészen az idősebb korosztályig.
Egy hónap múlva ünnepi fényekben a belváros
Kevesebb mint egy hónap múlva ismét ünnepi fénybe öltözik a Dobó tér, ahol felcsendülnek az adventi dallamok, a levegőt pedig a forralt bor és a sült gesztenye illata tölti be. A tér ismét élettel telik meg, és kezdetét veszi a varázslatos Eger Advent.
A szervezők hamarosan részletes programtervet is közzétesznek, addig is már sokan készülnek a város egyik legmeghittebb és legvártabb eseményére.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













